A Híradó műsorában ment neki a kormánynak az ismert humorista!
Új stílusú videóval jelentkezett az ország egyik legnépszerűbb humoristája, Somogyi András, aki ezúttal híradósként elemezte a hét eseményeit!
A Híradó videójának bevezetőjéből kiderül például, hogy Bayer Zsolt a sikeres műtétjét követően már könnyebben tudja "okádni...
Leleplező filmet mutattak be: így loptak el több mint 2 milliárd forintot, ami nem...
Több mint két milliárd forintos kárt okoztak a költségvetésnek a választásokon a kamupártok, ám a Polt Péter vezette ügyészség mégsem tesz semmit annak érdekében, hogy elkapja a tetteseket.
Pedig, nem lenne nehéz dolga, ugyanis Gulyás...
Szánalmas erőlködés: Szijjártónak minden ráfér a képére
A Kossuth rádió "Jó reggelt, Magyarország!" cmíű műsor vendége volt Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy bár a Baden-Württemberg tartomány miniszterelnöke lemondta találkozójukat, ő mégis elmegy majd Stuttgartba - közölte a 444.hu.
Az...
Ez az érvelés mindenkit meggyőz: Kósa Lajos újra száguld
Kósa Lajos a Népszavának adott interjút, ahol beszélt többek között a túlórakeretet növelő törvényjavaslatról valamint a CEU költözéséről is.
A politikus elmondta, hogy mikor megalkotta ezt a sokat kritizált törvényt, nem egyeztetett senkivel sem, még...
Nem bírta a nyomást a Fidesz! Bűnhődik a tanárt megalázó tankerületi vezető!
Győztek a szülők, a gyerekek és a tanárok! Távozik posztjáról az a tankerületi vezető, aki egy kreatív videó miatt brutálisan megalázott egy testnevelő tanárt. A pedagógusnak mindössze annyi volt a „bűne”, hogy egy vicces...
Kínos – Ekkorát talán még sosem tévedett a házelnök!
Kövér László a HírTV Napi aktuális című műsorának volt a vendége, ahol a házelnök megpróbált valami okosat mondani Finnország és Svédország NATO-csatlakozásával kapcsolatban, azonban sikerült valami egészen nagy hülyeséget állítania!
A beszélgetés apropója az említett...
Macron lerótta a kegyeletét a Fidesz által megalázott Heller Ágnes sírjánál
Hivatalos budapesti programját megelőzően Emmanuel Macron francia államfő magánlátogatást tett a Kozma utcai zsidó temetőben, és lerótta kegyeletét Heller Ágnes filozófus sírjánál
- számolt be a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége.
A francia elnök nagy tisztelője volt...
Váratlan, kemény hangvételű kritika érte az SZFE új tanári karát!
A kormány első próbálkozása, melyet a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítására tettek, a diákok heves tiltakozása miatt teljesen megbénult. A hallgatói blokádnak végül csak a járványügyi szigorítások vetettek véget, melyet a hatalom egyből ki...
Tovább dagad a botrány – Pofátlan húzást tett a kormánypárti csatorna!
Úgy látszik, a kormánypárti csatornának még a bírósági ítélet sem volt elég ahhoz, hogy bocsánatot kérjen Juhász Pétertől, amiért a Tények című műsorukban több alkalommal is bizonyítottan valótlanságokat terjesztettek róla.
Nemrég a bíróság újabb 500...
Csúnyán beszóltak Orbánnak a rendőrviccekkel jópofáskodó videója miatt
Nem mindenkinek nyerte el a tetszését a kormányfő legújabb videója.
Egy hete vannak életben a korlátozások, az alkalomból Orbán Viktor miniszterelnök látogatást tett az V. kerületi rendőrkapitányságon. Havasi Bertalan sajtószóvivő állítása szerint a látogatást "előzetes...