Drámai segélykiáltás egy magyar orvostól! A Fidesz el akarja némítani!

Képünk illusztráció, nem a cikkben szereplő személy látható rajta

Szinte naponta cáfolják meg a szakemberek Orbán Viktort, aki a napokban arról beszélt, hogy szerinte Magyarországon van elegendő védőfelszerelés. Most az Uzsoki Utcai Kórház főorvosa posztolt egy drámai hangvételű felhívást a Facebookra, amelyben arra kéri az embereket, hogy aki csak tud, segítsen nekik, mert neki és a kollégáinak nincs védőfelszerelésük. Az orvos a bejegyzése alatti kommentben szó szerint ezt üzeni:

„Mi 4 hete próbálunk megfelelő eszközöket beszerezni, nem sok sikerrel.”

Az orvos sorai mélységes elkeseredettségről árulkodnak. „Csak egy dolgot szeretnék kérni mindenkitől, akinek lehetősége, kapcsolata van, és szeretné segíteni a munkánkat. Olyan védőfelszereléseket kérünk, amelyek képesek megvédeni azokat a dolgozókat, akik közvetlenül a tünetmentes, és a már tünetes fertőző betegekkel is foglalkoznak, vizsgálják, kezelik, segítik őket. Meg kell védeni az egészségügyi dolgozókat! Rajtuk most nagyon sok fog múlni!

Döbbenetes, hogy a hivatalos fideszes propaganda eközben teljes erőből azt harsogja, hogy nincs itt semmiféle eszközhiány, ezt csak az ország ellenségei terjesztik. Igen ám, de az orvosok és nővérek ismerik a valóságot és mivel a saját egészségük és életük megvédéséről van szó, egyre többen fordulnak a nyilvánossághoz. Valószínűleg a Fidesz is érzi, hogy már nem sokáig bújhatnak a központi hazugságok paravánja mögé,

ezért akarják elfogadni a diktátor törvényt, amely szerint büntetés jár annak, aki kimondja a hivatalos állásponttal ellenkező valóságot!

Nagy kérdés, hogy a magyar emberek vajon elfogadják-e, hogy Orbán Viktor teljhatalmat kapva akár a hatályos törvényekkel szembemenve is dönthessen bárki sorsáról, vagy megakadályozzuk, hogy Magyarország végleg a mindenkit elhallgattató diktatúra káoszába süllyedjen.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!