Aggasztó hírek érkeztek Franciaországból – Ez sok mindent megváltoztathat!
Több mint egy éve kényszerülünk védekezésre a koronavírus-járvány miatt, mely az egész világon sorra szedi áldozatait. A vakcinák kiutat jelenthetnek ebből a rémálomnak tűnő állapotból, azonban a vírus rendre újabb erőre kap.
Most Franciaországból érkeztek...
Weber kitálalt – Lerántotta a leplet Orbán stratégiájáról!
Úgy látszik végleges és helyrehozhatatlan az Európai Néppárt és a Fidesz közötti ellentét, melyek már évek óta egyre távolabb sodorták egymástól a feleket.
Miután a Fidesz kilépett a legnagyobb Európai Parlamenti pártcsalád frakciójából, annak vezetője...
Beindult a lavina: újabb nagyhatalmú szövetségese szakított Orbánnal
Épphogy felocsúdott a váratlan szakításból, amit az Európai Néppárttól (EPP) kellett elszenvednie, máris újabb nagyhatalmú szövetségese látszik elengedni Orbán Viktor kezét - írja a Népszava.
Markus Söder bajor kormányfő, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke, akit...
Ukrajna bekeményít – Választás elé állítja a kettős állampolgárokat!
Régóta hatalmas problémát jelent Ukrajnában, hogy túl sok állampolgár vette fel egy másik ország állampolgárságát, így többek között a magyart is. Erre született most egy megoldás, mely választás elé állítja a kettős állampolgársággal rendelkezőket.
A...
A Néppárt odaszúrt még egy jókorát a távozó Orbánnak
A pártcsalád közleményében arról ír: hiába jelezte a Fidesz, hogy még a mai napon távozik a frakcióból,
a Néppárt annak ellenére is elindítja a velük szemben zajló kizárási eljárást, hogy a távozás miatt annak lényegében...
2010 óta a legnagyobb vereségét szenvedte el Orbán Viktor
Lavinát indíthat el a Néppárt mai döntése. Vélemény.
Vitathatóan 2010 óta a legnagyobb vereségét szenvedte el szerdán Orbán Viktor, amikor az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciója úgy döntött, Orbán zsarolása ellenére is megszavazza azt...
Lúzer, spion, rohadt narancs – így reagált az ellenzék Orbán bukására
A Fidesz utolsó pillanatos zsarolása ellenére szerda délelőtt 84 százalékos többséggel megszavazta az Európai Néppárt (EPP) tagsága új eljárási szabályzatát, miszerint ne csak egyes tagokat, hanem teljes csoportokat is ki lehessen zárni, vagy fel...
HIVATALOS: ORBÁNT KITETTÉK A NÉPPÁRTBÓL
Hiába a Fidesz utolsó pillanatos zsarolása, az Európai Néppárt (EPP) tagsága megszavazta új eljárási szabályzatát, miszerint ne csak egyes tagokat, de teljes csoportokat is ki lehessen zárni, vagy fel lehessen függeszteni a frakcióból. A...
Kormánysajtó: a Fidesz még ma kilép a Néppárt frakciójából
Cikkünk frissül...
A Fidesz még ma elhagyja az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióját
– írja a Magyar Nemzet.
A lap szerint a távozásra azután kerülhet sor, hogy a frakció ma délelőtt megszavazza az alapszabályzatának módosítását, ami...
A Néppárt az utolsó pillanatban újra mentőövet dobott Orbánnak
Néhány napig úgy tűnt, véget érhet a Fidesz és az Európai Néppárt két éve tartó kálváriája, miután a Néppárt frakciója úgy döntött, egy szabályzat-módosítással lehetővé teszi, hogy ne csak tagokat, de akár egy teljes...