2010 óta a legnagyobb vereségét szenvedte el Orbán Viktor

Lavinát indíthat el a Néppárt mai döntése. Vélemény.

Vitathatóan 2010 óta a legnagyobb vereségét szenvedte el szerdán Orbán Viktor, amikor az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciója úgy döntött, Orbán zsarolása ellenére is megszavazza azt a szabálymódosítást, amely lehetővé teszi, hogy ne csak tagokat, hanem komplett csoportokat is ki lehessen zárni, illetve fel lehessen függeszteni a párt frakciójából.

Bár Orbán az utolsó pillanatig próbált mindent megtenni, hogy változtasson a döntésen, ezúttal nem járt sikerrel, a Néppárt vezetői nem ültek fel a zsarolásának. A kormányfő vasárnap egy Manfred Weber frakcióvezetőnek írott levelében világossá tette: ha a Néppárt megszavazza a tervezett módosítást, a Fidesz távozni fog a frakcióból. A Néppárt ennek tudatában szerdán mégis megszavazta a tervezetet.

A Néppárt még egészen keddig is próbált engedményeket tenni a Fidesz irányába: úgy módosított a február 26-án elfogadott tervezeten, hogy az egyes csoportok felfüggesztését, illetve kizárását az eredeti egyszerű többség helyett minősített (kétharmados) többséghez kötötte. EPP-s források szerint kedd este azonban világossá tették: még kétharmados kötöttség mellett is nagy valószínűséggel meglenne a kellő számú szavazat ahhoz, hogy a Fidesz tagságát felfüggesszék.

Vélhetően ez vezethetett oda, hogy Orbán a kilépés mellett döntött. Ha nem döntött volna, tétlenül kellett volna végignéznie, amint a Néppárt megfosztja a Fideszt a tagsággal járó előjogaitól.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, mekkora vereséget jelent Orbán számára a Néppárt szerdai döntése.

Gyakorlati és szimbolikus szempontból is óriási jelentősége van.

Az Európai Néppárt hosszú ideje messze a legmeghatározóbb pártszövetség az európai politikában. Befolyásához semelyik másik párté nem mérhető. Azt a mértékű információáramlást, befolyást, hozzáférést, amit a néppárti párt- és frakciótagság jelent, egyik másik EP-frakció sem tudja pótolni. A Fidesz tagsága elvesztésével most elesik mindezektől.

És nemcsak ezektől: az összes szakbizottsági pozícióját, mellyel érdemi hatást tudott gyakorolni az európai döntéshozatalra, szintén elbukja.

A Fidesz a Néppárt mai döntésével az európai politika senkiföldjére kerül.

Kommunikálhatja ezt bárhogy, egyértelmű, hogy a Fidesznek ez óriási vereséget jelent. Hiába próbálja kilépéssel megelőzni, hogy megalázó módon felfüggesszék a tagságát, ezt a lépést sosem hozta volna meg, ha a Néppárt frakciója nem kényszeríti rá. Szó sincs önfelfüggesztésről, vagy önkilépésről, a Fidesz a Néppárt kirúgására reagált. Amit csinálnak, az arcmentés része. A Fidesz semmit nem nyer, ellenben rengeteget veszít a kilépéssel.

De nemcsak gyakorlati szempontból hatalmas vereség nekik a Néppárt lépése. Szimbolikus értelemben is beláthatatlanok a következményei.

Orbán Viktor annak köszönhette európai érdekérvényesítő erejét, hogy az EU legbefolyásosabb hatalmai, kiváltképp a németek, arra voltak kényszerülve, hogy kényszerközösséget vállaljanak vele. A németek sosem ítélhették el, nevezhették igazán nevén Orbánt és rendszerét, mert azzal automatikusan magyarázkodásra kényszerítették saját magukat, hogy miért vállalnak közösséget a magyar diktátorral.

Ezt a legitimációs képességét Orbán mától elveszítette. A Néppárt frakciójából való kilépéssel felhatalmazást adott Európa nagyhatalmainak, hogy végre ne csak szavakban, hanem tettekben is elítéljék a rendszerét.

A Néppárt döntése lavinát indíthat el Orbán számára az európai politikában.

A Fidesz nem bújhat többé az európai jobbközép mögé, hogy polgári, kereszténydemokrata szövetségnek hazudja a politikai közösségét. Ezentúl vállalnia kell, hogy valójában

egy szélsőjobboldali közösség, ami évek óta a magyar demokrácia lebontásán dolgozik.

A végső szakítás ugyan még nem történt meg Orbán és a Néppárt között (bár a Néppárt frakciójából kilépett, a párt ernyőszervezetében való párttagságát még megtartotta), de erősen valószínűsíthető, hogy hamarosan az is meg fog. Amennyiben nem lépne ki Orbán a Néppártból, legalább 2024-ig, a következő EP-választásig arra kárhoztatná magát, hogy frakció nélkül, a politika senkiföldjén politizáljon Brüsszelben. A legvalószínűbb forgatókönyvnek az látszik, hogy Orbán hamarosan a párttagságát is feladja, hogy az ECR nevű konzervatív frakcióhoz csatlakozzon (ebben a frakcióban van az illiberális lengyel kormánypárt is).

Bárhogy próbálja is Orbán menteni a helyzetet, a szerdai nap fordulópontot jelent a Fidesz számára a poltikában.

a fidesz Mától végleg, a látszat szintjén is megszűnt európai értelemben vett jobbközép pártnak lenni, és szélsőjobboldali párttá vált.

Hatalom és érdemi befolyás nélkül oda került, ahova való: a politika szégyenpadjára. Nincs, ami változtathatna ezen a tényen.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!