A Néppárt az utolsó pillanatban újra mentőövet dobott Orbánnak

Néhány napig úgy tűnt, véget érhet a Fidesz és az Európai Néppárt két éve tartó kálváriája, miután a Néppárt frakciója úgy döntött, egy szabályzat-módosítással lehetővé teszi, hogy ne csak tagokat, de akár egy teljes pártot is felfüggeszthessen vagy kizárhasson a soraiból.

Orbán Viktor erre válaszként megfenyegette a Néppártot, hogy amennyiben elfogadják a módosítást, a Fidesz kilép a pártból. Kezdetben bár olyan nyilatkozatok érkeztek, melyek arról szóltak, Orbán még szívességet is tenne a Néppártnak, ha kilépne, hétfő estére kiderült,

a Néppárt az utolsó pillanatban mégis úgy döntött, újra mentőövet dob Orbánnak.

A mentőöv pedig a következő: a módosítás nagy részét változatlanul hagyják, egy pontban viszont jelentősen módosítanak: az eddigiekkel ellentétben már nem egyszerű, hanem kétharmados többséghez kötik a felfüggesztést vagy a kizárást.

Miután Orbán fenyegetése arról szólt, hogy abban az esetben lép csak ki, ha a szöveget változatlan formában fogadják el, így már nem jelentene neki arcvesztést, ha mégis vissza kéne táncolnia a fenyegetéséből.

A módosításról szerdán szavazhatnak, a hírek szerint utána elképzelhető, hogy meg is szavazzák a Fidesz frakciójának felfüggesztését. Hogy erre mit lépne Orbán, egyelőre nem világos.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!