Kiderült: így alázza meg a Fidesz a saját szavazóit
Az utóbbi időszak egyik legnagyobb felháborodást kiváltó botránya Kaleta Gábor pedofil ügye volt. Az ügy azért is jutott el sokakhoz az ügy, mert Kaleta a Fidesz által kinevezett nagykövet volt, és a lebukása után...
Válságos állapotban van a zenészlegenda!
Súlyos állapotban fekszik kórházban Benkő László, orvosai küzdenek érte. Az Omega billentyűse néhány évvel ezelőtt küzdött meg a rákkal, úgy tűnt, sikerült felülkerekednie a betegségen. Az utóbbi időben azonban egészsége megrendült, ahogy a Blikk...
Orbán és az „ország 133 legbátrabb embere” nem mer szembenézni a valósággal!
Mint arról korábban beszámoltunk, a DK kezdeményezésére hétfőn rendkívüli ülést tart az Országgyűlés.
Az ellenzéki párt a rendkívüli üléssel kapcsolatban közleményében kihangsúlyozta: "Orbán Viktor azzal ment ki a brüsszeli EU-csúcsra, hogy előtte határozatot fogadtatott el...
Felelősségre vonják Orbánt – Hétfőn rendkívüli ülést tartanak az ügyben!
Az Országgyűlés sajtóirodája kiküldte a hírlevelet, miszerint hétfőn rendkívüli ülést tart a Parlament. Az ellenzéki javaslat kezdeményezésére vitatják meg az Európai Tanácsban július 21-én elfogadott megállapodást, tehát a hétéves uniós költségvetést és a helyreállítási...
Miért tömi ki Orbán a multikat, ha méltánytalannak érzi, amennyit kivisznek?
Orbán Viktor reggel a közrádiónak adott interjújában az Európai Unió következő hétéves költségvetési ciklusa kapcsán azt mondta,
„bár a magyar nyelv valamiért így rögzítette, hogy mi pénzt kapunk az EU-tól, de a nagy fenét, nem...
Kétszínű állásfoglalás – Így csinál hülyét mindenkiből a Fidesz!
Miután a kínai kormány megsértette az emberi jogokat, csorbította Hongkong autonómiáját, valamint részben elnyomták az ujgur kisebbséget, június 19-én az Európai Parlament egy állásfoglalást fogadott el, melyben elítélik az ázsiai kormányt.
A megszavazott állásfoglalás felszólítja...
Meghátrált a kormány – Teljesen elvetették a nagy felháborodást keltett ötletet!
Gulyás Gergely jelentette be a csütörtöki kormányinfón, hogy a kormány teljesen elengedte a Hajógyári-szigetre tervezett beruházásokat, így az árvízvédelmi gátépítést, és az egyéb más beruházásokat is, ezzel pedig megmenekült nagyjából 1000 fa, melyeket ki...
Megszületett a döntés: ezek a szabályok érvényesek a nyárra
Gulyás Gergely a mai kormányinfón lezárta az eddigi találgatásokat, hogy milyen járványügyi szabályok lesznek érvényesek a nyár további idejére. Ezek szerint idén
el fog maradni a fesztiválszezon,
augusztus 15-i határidő után sem lesz engedélyezett az 500...
Hiteltelen támadásba lendült a kihullott képviselő
Szanyi Tibor megalakítván az új pártját, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalomat, rögtön annak miniszterelnök-jelöltje is lett, célként pedig 2022-ben a parlamenti mandátumok tizenöt százalékát szeretné megszerezni. Nincs is ezzel baj, ha valaki alakít egy új...
Fontos bejelentések jöhetnek ma – szigorítás várható a járvány miatt
Enyhítések helyett a járványügyi intézkedések szigorításának bejelentése várható a mai Kormányinfón – értesült a Magyar Nemzet kormányzati forrásból.
A lap cáfol egy, a napokban a sajtóban szárnyra kapott információt is, miszerint Kásler Miklós, az emberi...