15 C
Budapest
2024. május 06. |

Hatalmasat bakizott Deutsch Tamás – Saját magát hazudtolta meg

Deutsch Tamás a HírTV Magyarország élőben című műsorában szerette volna megmagyarázni a kormányzati álláspontot Törökország-ügyében, azonban a Fidesz EP-képviselője egyik mondatával ütötte a másikat - közölte a 444.hu. Először azt mondta, hogy a Szíriából érkezett "menekülteknek,...

Kálmán Olga megmondta a tutit, ő már csak tudja

Gulyás Márton Partizán című online műsorának vendége volt Kálmán Olga az ATV és a Hír TV egykori műsorvezetője, akivel az elmúlt tíz év ellenzéki politikáját beszélték át. A volt televíziós műsorvezető erősen kritizálta a...

Végleg leszámoltak vele: mindent bekebeleztek, amit csak értek

Simicska Lajost végleg felfalta a NER. Bár korábban is sejthető volt, hogy Simicska Lajos egykori cégbirodalma nem fog megállni az oligarcha kapitulálása után a jobbkezénél, Nyerges Zsoltnál, a Gazdasági Versenyhivatal pénteki jelentése után azonban hivatalossá...

Óriási az érdeklődés Londonban – már nyitáskor sor alakult ki

A helyzet nem változott a négy évvel ezelőtti helyzethez képest, megalázóan kevés helyen szavazhatnak a Londonban élő magyar állampolgárok. Számukra csak három városban (London, Edinburgh, Manchester) nyílik lehetőség, hogy gyakorolják állampolgári jogaikat, miközben 8800-an...

Döbbenetes fejlemény – Deutsch hazugsága után egymásnak esett két magyar EP-képviselő!

Deutsch Tamás a Fidesz EP-képviselője a közrádióban adta elő legújabb hazugságát, mely szerint a magyar baloldal nemcsak, hogy támogatója, de külön kezdeményezője is az orosz olajembargót tartalmazó szankcióknak. Erre reagált a közösségi oldalán Ujhelyi István...

Ehhez nincs mit hozzáfűzni: még mindig nem fogják fel mi történt

Szerdán a Fideszt az Európai Néppárt felfüggesztette, amit a kormánypárti tagok, illetve a kormányközeli médiumok csúfos vereség helyett dicső győzelemként kommunikálnak. Manfred Weber az üggyel kapcsolatban péntek reggel azt nyilatkozta: "a felfüggesztés azt jelenti, hogy minden jogodat...

Érzi a vesztét a Fidesz: teljes hátraarcot vettek az EP-ben a kémbank és Paks2...

A Fidesz is támogatta az Európai Parlamentben a Nemzetközi Beruházási Bank és a Paks II elleni fellépést - számol be Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője Facebook-oldalán. A képviselő azt írta: "Az Ukrajna elleni agresszióról szóló Európai Parlamenti...

És azt a poént ismerik, hogy egy bevándorló lebevándorlózza a bevándorlásellenes kormány bevándorlóját?

Barátja temetésére érkezett Arnold Schwarzenegger, a Fókusz készített vele villáminterjút. Budapestre érkezett szerda este Arnold Schwarzenegger magánrepülőgépén. A világsztár Andy Vajna temetése miatt jött a magyar fővárosba, a Fókusznak sikerült kamera elé állítania. Szavaival alaposan...

Bajban a kormány – Most nem tudják más nyakába varrni a felelősséget!

Befuccsolt a kormány jól bevált taktikája, ami azon alapult, hogyha valami balul sül el, egyszerűen elkezdenek másra mutogatni, hogy az Brüsszel, Gyurcsány vagy Soros miatt következett be. Most azonban nem tudják másra kenni: egyértelmű, hogy...

Másik ügyben is izzadhat Orbán: nagykövetségek tucatjai jelentettek be ellenállást

Szombaton tartják a Budapest Pride felvonulást, a korábbi évekhez hasonlóan most is nyilatkozatban fejezte ki támogatását az LMBTQ-közösség tagjai mellett 42 budapesti nagykövetség és kulturális intézet - írja a hvg.hu. Mint fogalmaztak: kiállnak amellett, hogy az...

Ez is érdekes lehet

Előznek a románok – Csúfos kudarcot vallott a kormány gazdaságpolitikája!

A bérek Magyarországon magasabbak, mint Romániában, ugye? Sajnos már nem. A románok - immár minden mutatószám alapján - többet tudnak vásárolni, mint a magyarok...

Kösz Fidesz, hogy térdelhetnek a magyarok a koreai műszakvezető előtt!

Orbán elintézte, hogy ezt is megtehessék velünk a saját hazánkban! Földön ülni, térdelni vagy guggolni kellett volna a dolgozóknak a műszakvezető beszéde alatt SK akkumulátorgyár...

Lázár János is bántalmazta Varga Juditot!

Lázár nagyon megalázta a volt miniszter asszonyt! Hetek óta sulykolja a fideszes propaganda, hogy Magyar Péter és Varga Judit házasságában a szóbeli bántalmazás legalább ugyanolyan...