Deutsch Tamás a HírTV Magyarország élőben című műsorában szerette volna megmagyarázni a kormányzati álláspontot Törökország-ügyében, azonban a Fidesz EP-képviselője egyik mondatával ütötte a másikat – közölte a 444.hu.
Először azt mondta, hogy a Szíriából érkezett
“menekülteknek, migránsoknak az ellátása a török állam költségét terheli. Az elmúlt években több megállapodás volt az Európai Unió és Törökország között,
hogy jelentős összeggel az Európai Unió hozzájárult, kiegészítő mértékben, de hozzájárult
ennek a hatalmas migráns tömegnek a Törökországban való ellátásához.”
Majd pár perccel később Deutsch azt mondta, hogy
“most ehelyett évek óta folyamatos egzecíroztatás – elnézést kérek, hogy egy ilyen polgári televízió esti műsorában ezt mondom – de mondvacsinált okokból való csesztetés az, amit Törökország kap az Európai Uniótól.
Az Európai Unió a füle botját sem mozgatja ezzel a súlyos problémára,
három és fél millió migráns problémájával kapcsolatban.”
Értjük, hogy ki kell állnia a magyar kormánynak a törökök mellett, de azért elég feltűnő, ha valaki pár percen belül ellent mondani saját magának. Először még jelentős összeggel támogatja, a következő pillanatban meg már arról van szó, hogy a füle botját sem mozgatja.
Egyébként az Európai Bizottság legutóbb júliusban közölte, hogy újabb 1,41 milliárd euróval támogatja a Törökországban tartózkodó menekültek ellátását, ami annak a 6 milliárd eurós támogatási csomagnak a része, melyet 2016-ban kötött meg az unió Ankarában.