Takezo
Ez a durva hiba okozhatta a koreai turisták halálát
Ezek után a kiszivárgott információk után szinte biztosra vehetjük, hogy komoly
emberi mulasztás okozta
a Hableány sétahajó tragédiáját. Ugyanis a Blikk információi szerint, a Viking Sigyn...
Orbán legnagyobb hazugságát leplezték le – semmi nem igaz abból, amit most róla állítanak
Sokaknál kiverte a biztosítékot, hogy a VOLT fesztivált sikerült az észak-koreai tömegrendezvények szintjére züllesztenie a szervezőknek, azzal, hogy a szünetekben Orbán Viktor Nagy Imre...
Ezt a tanulságot ha nem fogadja meg az ellenzék, mehet a kukába!
Nyár van, hőség, egy kicsit mindenki lelassult. Remélhetőleg a nyaralások időszakában nem csak fel tudnak töltődni az önkormányzati választásra az ellenzéki politikusok, de az...
Alföldi Róbert is állást foglalt – a Facebookon árulta el kit támogat
Ritkán szólal meg politikai ügyekben Alföldi Róbert színész-rendező, a Nemzeti Színház egykori igazgatója. Most mégis megtette egy olyan kérdésben, amelyben régebben az ő neve...
Hihetetlen sebességgel gyűlnek az aláírások, határidő előtt elérik a küszöböt
Seni nem gondolta volna, hogy hétfő estére már csal alig ezer szavazat fog hiányozni az ötvenezerhez.
Ez annak köszönhető, hogy a hétfői napon rekordot döntött...
Súlyos jogsértésre derült fény az előválasztáson, vajon ez befolyásolja az eredményt?
Az előválasztás fontosságát jelzi, hogy a jelöltek mindent bevetnek, hogy meggyőzzék a budapestieket, hogy ők tudnák Tarlós István után a legjobb irányba kormányozni a...
Hazudott Szijjártó – nem akárki buktatta le
Michael Roth német külügyi államtitkár meglepő nyíltsággal válaszolt a 444.hu kérdéseire a német kormány álláspontjáról a magyar kormány teljesítményét illetőleg. A cikk legérdekesebb része,...
Erre nem lesz büszke Orbán – megmérték, kit tartanak a legkártékonyabb történelmi alaknak a...
Na, kérem szépen, ebből még baja lehet valakinek, főleg a kommunikációs propaganda minisztériumban. Soros György és a migránsok elleni gyűlöletkeltés közben elfeledkeztek egy fontos...
Orosz pornóoldalt reklámozott a Fidesz-közeli alapítvány
Az egri székhelyű Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítvány (HMTVA) meglehetősen furcsa linkkel jelezte a honlapján, hogy milyen szuper nemzetközi kapcsolataik vannak.
Konkrétan egy pornóoldalra...
Fideszes szavazatok szivárognak Karácsonyhoz – erre mit lép Tarlós?
Van néhány százaléknyi Fidesz-szavazó, aki átszavazna Karácsony Gergelyre, az MSZP és a Párbeszéd főpolgármester-jelöltjére, ha ő lenne Tarlós István kihívója októberben az önkormányzati választásokon...