18.9 C
Budapest
2024. május 07. |

G. Kovács Károly

3406 POSTS 0 HOZZÁSZÓLÁSOK

Ismét bebizonyosodott – Tavaly is sokszor hazudott a kormánymédia!

A korábbi évekhez hasonlóan, a 2019-es év sem telhetett úgy el, hogy ne kellett volna helyreigazítaniuk egy-egy állításukat a kormányközeli médiumoknak. A Fővárosi Törvényszéktől...

Nagy bejelentést tett Gyurcsány Ferenc – Erre senki se számított!

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki arról beszélt, hogy szerinte ő nem lesz tagja majd a...

Karácsonynál betelt a pohár – Keményen beleszállt a kormányba!

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere pénteken adott interjút a Pesti Hírlapnak, amiben arról beszélt, hogy a helyi iparűzési adó tervezett változásainak hatására milliárdoktól esnének el...

Bajban a főváros – A kormány megszegi korábban tett ígéretét!

A kormány még tavaly nyáron hozott egy határozatot, amiben ígéretet tettek arra, hogy január végéig 3,2 milliárd forint plusz pénzt kap a BKV, melyből...

Lebukott az államtitkár – Bejegyzésével uszított, ám érdemben nem tett semmit!

Még január elején jelent meg a hír, miszerint Rétvári Bence a KDNP alelnöke a párt honlapján az alábbi közleményt adta ki: "2019 decembere óta elérhető...

Rossz lóra tett Mészáros, de a kormány megmentette.

Hétfőn veszi át formálisan a Mátrai Erőművet Mészáros Lőrinctől a Magyar Villamos Művek, közölte a 444.hu a 24.hu információi alapján. A közgyűlés előre meghirdetett...

Történelmi mélyponton a forint – Senki sem hitte, hogy ez is bekövetkezhet!

Péntek délelőtt újabb történelmi mélypontra süllyedt a forint az euróval szemben - közölte a Portfolio. Egy euró 339,3 forintba került péntek délelőtt, ezzel pedig történelmi mélypontra...

Nyomdafestéket nem tűrő módon sértegeti az embereket a kormánypárti médiaalapítvány lapja

Miután a kormány létrehozta a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványt (KESMA), valamint azt nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette, az összes kormányközeli médiumí, így a Dunaújvárosi Hírlap...

Újabb gyanús ügyre derült fény egy korábban fideszes vezetésű önkormányzatnál

Újabb csontváz hullott ki egy korábban a Fidesz által vezetett önkormányzat szekrényéből. A 24.hu közlése szerint, a XI. kerület önkormányzati informatikai cégének igazgatója, Janurik...

A Jobbik új elnöke Orbán kezére játssza a győzelmet?!

Bár nagyon messze van még a következő országgyűlési választás, a mostani hírek azonban igencsak aggasztóak, márami a teljes ellenzéki összefogást jelenti. Jakab Péter, a...

Mai friss

Pánik a miniszterelnöki hivatalban – Egyre közelebb a kormány bukása!

Megjelent az Ipsos legfrissebb, "Mi aggasztja legjobban a világot" című felmérése, melyből kiolvasható, hogy az Orbán-kormánynak súlyos válsággal kell megküzdenie. A magyar válaszadóknak kiemelkedően rossz...

Ez is érdekes

Saját csapdájába esik a Fidesz – csődöt mondhat a Kubatov-lista!

Orbán zavarban van, mert erre nem számított! A közvélemény-kutatások szerint június 9-én várhatóan magasabb lesz a részvétel, mint a korábbi EP- és önkormányzati választásokon, ami...

Ilyen is csak Magyarországon történhet: Megtagadta a nyomozást a rendőrség!

Tóth Bertalan a közösségi oldalán tette közzé bejegyzését, melyben arról ír, hogy a rendőrség megtagadta a nyomoást a Mátrai Erőmű állami visszavásárlásával kapcsolatban, ugyanis...

Baljós árnyak – Magyar Péter valami egészen furcsa dolgot csinált!

Ez még a történelemkönyvekbe is bekerülhet! Magyar Péter mindenhol arról beszél, hogy ő és a Tisza Párt a NER lebontásán dolgoznak. Ehhez képest sokan megdöbbentek,...