Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki arról beszélt, hogy
szerinte ő nem lesz tagja majd a 2022-ben megalakuló kormánynak.
Ezt arra alapozza a DK elnöke, hogy míg ő saját magát jó ízlésű, tisztességes politikusnak tartja, akit sokan szeretnek, addig belátja, hogy sokan vannak azok is, akik nem akarják őt a kormányba.
“Olyan személyt keresünk, aki képes integrálni a DK-tól a Momentumon át a Jobbikig az ellenzéket”
– tette hozzá.
Gyurcsány azt is elmondta, hogy pártelnökként igen, azonban kormánytagként nem lesz befolyása a 2022 utáni kormány munkájára, mivel a Demokratikus Koalíció a kormány egyik fontos része lesz.
A műsorban a DK elnöke azt is kifejtette, hogy szerinte a pártja képes lesz együttműködni, együtt kormányozni a Jobbikkal, majd hozzátette, hogy szerinte fontos, hogy a politikai szereplők jóhiszeműen viszonyuljanak egymás véleményéhez.
Mint mondta: azt el tudja fogadni, hogy Trianon sokaknak igazodási pont, de ugyanakkor elvárja, hogy ellenfelei vegyék tudomásul azt, hogy mások viszont a jövőbe tekintenek.