18.8 C
Budapest
2024. május 09. |

Az ország szeme újra Áderre figyel – nagy megpróbáltatás előtt áll a köztársasági elnök

A Tanítanék mozgalom a Sándor-palota elé szervez tüntetést, a sajtóban „Taigetosz-törvényként” elhíresült jogszabály köztársasági elnöki vétójáért. „A magatartási és tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek mentességeinek elvétele miatt azt kérik Áder János köztársasági elnöktől, hogy ne...

Németh Szilárdnak választania kellett: Hazudik, vagy beleáll. És hát ő hazudott.

Így legalább elkerülhette a felelősségre vonást.

Bizonyít a Fidesz holdudvara – pénzért veszi a kongresszusi küldötteket a Lungo Drom?

Ötven-hatvan bérelt busszal szállítják majd az ország különböző pontjáról a résztvevőket, így csak a fuvarozási költségei tízmillió forintra rúgnak a Lungo Drom szombati, szolnoki kongresszusának – írja a hvg.hu. A lap értesülései szerint nem csupán...

Lengyelország ürügyén, avagy „áldott békés adventet és karácsonyt”

Izgalmas és látványos lenne azzal kezdeni, mint tavaly, a párizsi terrortámadás után, hogy „Je Suis Charlie”, azaz esetünkben „Je suis Polonais„ de a szolidaritás szép, felemelő mondata most nem lenne igaz, hiszen nem mi...

Év végi csúcson az MSZP

Az év utolsó hónapjában nőtt az MSZP támogatottsága a teljes népesség és a pártválasztók körében is, a szocialisták támogatottsága utoljára júniusában volt ilyen magas – derül ki a Republikon Intézet decemberi felméréséből. A pártválasztókat vizsgálva...

Elhunyt a volt pénzügyminiszter: idén is indult volna a választásokon

A Magyar Igazság és Élet Pártja ma tette közzé a gyászhírt, miszerint 85 évesen életét vesztette Rozgonyi Ernő országgyűlési képviselő-jelölt, a párt pénzügyiminisztere, a Jobbik volt parlamenti képviselője. A közlemény szerint Rozgonyi 2018. március-én rosszul...

A Jobbik vaktölténnyel durrogtat?

Nem állt be a Jobbik az ellenzéki jelölt mögé, szerintük mégis ők kokettálnak a Fidesszel.

A KDNP megtiltja az európai melegházasságot – a pedofíliáról egyelőre nem nyilatkoznak

Most, hogy tombol a KDNP-s pedofilbotrány, Harrach Péter és Rétvári Bence, akár egy ifjú pár, sarokba szorította az uniós országok nemi identitáshoz fűződő állampolgári jogát és annak gyakorlását s ezt ma, akár egy ideológiai...

A CÖF önjelölt hőse úgy beolvasott az EU-nak, hogy azóta is rajta röhögünk

Majd pont az Európai Unió akarja megmondani nekünk, hogy mennyit, hogyan és milyen keretek között lophatunk? Hát nem! Majd ifjabb Lomnici Zoltán, CÖF-ös alkotmányjogász jól helyrerak itt mindent kérem szépen. Hát mi az, hogy az EU szabályozi...

Volner: Derék sportolók vannak a Betyárseregben

„Többször ellátogattam már a Betyársereghez, kiváló sportemberek vannak ott, olyanok, akik egyébként nemzetközi sikereket értek el küzdősportokban, különböző erőemelő sportokban” – nyilatkozott elismerően a Hír TV-ben Volner János. A Jobbik frakcióvezetője szerint nincs ellentmondás aközött,...

Ez is érdekes lehet

Most került csak igazán bajba Orbán – bedühödtek a német befektetők,...

Bedőlhet a magyar gazdaság, és vele Orbán rendszere! Bekövetkezett az, ami a legnagyobb veszélyt jelenti Orbán rendszerére. A magyar gazdaságot felszínen tartó német befektetők határozottan...

Orbán a sajtószabadság ragadozója – Kritikus jelentés látott napvilágot!

Nem állunk túlságosan előkelő helyen a Riporterek Határok Nélkül (RSF) idei sajtószabadság-listáján, hiszen Szerbia kivételével az összes szomszédos ország előttünk helyezkedik el. A listán Magyarország...

Orbán dühönghet a Karmelitában – Elveszíti az egyik legerősebb fegyverét!

Az állami MVM jogszerűtlenül terjeszti hazugságát az úgynevezett "rezsiboxban", mely hamisan arról tájékoztatja a fogyasztókat, hogy milyen sokat takarítanak meg a rezsicsökkentésnek köszönhetően! Ennek azonban...