Bizonyít a Fidesz holdudvara – pénzért veszi a kongresszusi küldötteket a Lungo Drom?

Fotó: Népszava

Ötven-hatvan bérelt busszal szállítják majd az ország különböző pontjáról a résztvevőket, így csak a fuvarozási költségei tízmillió forintra rúgnak a Lungo Drom szombati, szolnoki kongresszusának – írja a hvg.hu.

A lap értesülései szerint nem csupán arról van szó, hogy az utaztatást kell megoldani, hanem a szervezet erődemonstrációt is tart: ha a lap értesülései helytállóak egyes megyékben pedig 4 ezer forintos „napidíjat” ígérve toboroznak résztvevőket az eseményre.

Persze, a Farkas Flórián fideszes képviselő által elnökölt romaszervezet nem csak ezzel csábít: ingyenebédet és Bódi Guszti–Bangó Margit-koncertet ígérnek kongresszus végére.

Ha valaki menne, még az sem akadály, hogy esetleg nem tagja az egyesületnek, a HVG „a szervezésre rálátó forrásai” szerint „mire odaér, az lesz”. Ha ez igaz, akkor a szervezőket sem az nem zavarja, hogy

a kongresszusi küldötteket választani szokták, nem alkalmazni,

sem az, hogy

egyesületek nem szoktak kongresszusokat tartani.

Persze nem tilos, csak nem szokás. Nevezhették volna mondjuk konferenciának inkább, csak az kevésbé hangzatos, ráadásul a kutyát sem érdekelné.

A lap a cikk zárásaképpen megemlékezik arról is, hogy „az egyesületi formában működő Lungo Drom a civil szervezetek bírósági portálon elérhető nyilvántartása szerint idén nem adott be érvényes beszámolót. A 2016-ban leadott, 2015-re vonatkozó elszámolás szerint a szervezetnek akkor 28 millió forintnyi bevétele volt, amely száz százalékban egy meg nem nevezett, de gyaníthatóan emmis támogatásból származott”.

Ha ez igaz, akkor mindent értünk.


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata