Áder a jó halászlé titkáról érezte fontosnak beszélni utolsó elnöki interjújában

Utolsó elnöki interjúját adta szombaton a Magyar Nemzetnek Áder János. A leköszönő köztársasági elnök a háborús és gazdasági válság közepette megtalálta, mi az igazán fontos téma: az interjúban azt fejtegette, hogy mi a jó halászlé titka.

A halászlé annak kapcsán került szóba, hogy Áder elmesélte, Afganisztánban halászlét főzött az ott szolgálatot teljesítő magyar katonáknak. Ekkorát árulta el a nagy titkot is:

Sosem főztem ennyi emberre, de húszra már igen, úgyhogy ebből kalkuláltam ki a hozzávalók mennyiségét. Három nagy méretű üstben álltunk neki az alaplé elkészítésének. Az egész receptet nem mondom el, de én azt szeretem, ha a bőrtől, zsírtól megtisztított színhús kerül vissza a hagymával együtt a passzírozás után az alaplébe. Végül hetven liter lett az alaplé, amit lefagyasztottunk.

Az interjút készítő riporter erre azzal reagált, hogy Áder lehetett az első a magyar államfők közül, aki százhúsz személyre főzött, de “vélhetően a világon is egyedülálló ez a fajta gesztus, karácsonyi ajándék a katonáknak”.

Áder válasza:

A lényeg, hogy a halászlé az utolsó kanálig elfogyott.

Az interjú további részében szóba került az a luxusvilla is, amit az adófizetők pénzéből biztosítanak ezentúl lakhelyként Ádernek. Az ezzel kapcsolatos kritikákat Áder azzal hárította, idézzük:

Helyes, hogy a törvény 1990 úgy gondoskodik a volt államfőről, hogy nem kerülhet méltatlan helyzetbe, nem kell például állásért kuncsorognia. Távozását követően az elnököt egyebek mellett megilleti a fizetés, a titkárság, a megfelelő infrastuktúra.

További részletek a Magyar Nemzetben.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!