Gázolás miatt késések várhatók a Budapest-Szeged vonalon
Gázolás miatt jelentős késések is lehetnek a Budapest-Cegléd-Szeged vasútvonalon - közölte a Mávinform vasárnap délután.
Közleményük szerint a Dankó Pista InterCity gázolt el egy ismeretlent Nagykőrös közelében. A helyszínelés végéig Kecskemét és Nagykőrös között szünetel...
9 tonna fagyasztott hústerméket foglalt le a NÉBIH Komárom-Esztergom megyei húsnagykereskedésben
9 tétel, összesen 8870 kg hústerméket foglaltak le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakemberei egy Komárom-Esztergom megyei húsnagykereskedésben az elmúlt hetekben. Az egységben a termékeket – az előírásokat megszegve – lefagyasztották, emellett azok jelentős...
További helyeken figyelmeztetnek a sok eső, illetve a szél miatt
A sok eső veszélye miatt Budapestre és kilenc megyére adtak ki figyelmeztetést, köztük Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetés van érvényben. Emellett több megyére és a fővárosra az erős szél veszélye miatt is figyelmeztetést...
Föld órája – A hatvanperces sötétség mellett idén eskütételre is szólít a WWF Magyarország
A mozgalom szimbólumának számító hatvanpercnyi sötétség vállalása mellett idén egy, a fenntartható életmódot szolgáló komoly elköteleződésre szólítja fel a résztvevőket a március 25-i Föld Órája elnevezésű kezdeményezés magyarországi főszervezője, a WWF Magyarország.
A Természetvédelmi Világalap...
A brit nagykövet belopta magát a magyar szívekbe +VIDEÓ
Iain Lindsay Nagy-Britannia magyarországi nagykövete ismeri a siker titkát. Külföldiként Magyarországról posztol videókat a Youtube-ra, sőt, mivel magyarul is tanul - a hazai közönségnek szánt videókban magyarul beszél!
Lindsay nagykövet skót, és mivel erős skót...
Scotland Yard: terrortámadás történt hétfő hajnalban a londoni mecsetnél
A Scotland Yard terrorcselekményként kezeli az észak-londoni muszlim közösség elleni hétfő hajnali támadást - jelentette be hétfő délelőtt a londoni rendőrség főparancsnok-helyettese.
Neil Basu, aki a Scotland Yard országos terrorelhárítási tevékenységének összehangolását irányítja, közölte: a...
Díjnyertes kutyák mellett csempészték a cigarettát
Díjnyertes kutyák mellett elrejtve próbált meg Magyarországra csempészni 10 ezer doboz cigarettát egy orosz nő Röszkénél - tette közzé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Némedi-Varga Éva, a NAV Csongrád megyei Adó- és Vámigazgatóság sajtóreferense közölte,...
Elszabadult lovak miatt lezárták az M6-ost Tolnában
Lovak szabadultak el az M6-os autópálya Tolna megyei szakaszán hétfő délelőtt, a rendőrség Szedres és Tengelic között a pálya bal oldalát lezárta.
Huszti Gábor, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta: egy paksi telepről...
Hét tehenet gázolt el egy vonat Csongrád közelében
Hét tehenet gázolt el egy személyvonat péntek reggel a Csongrád és Gátér közötti vasútvonalon - közölte a katasztrófavédelem honlapján.
Az ütközés következtében négy állat a jármű alá szorult. A vonaton senki nem sérült meg. A...
Elhunyt Zawadowski Alfréd fizikus, az MTA rendes tagja
Életének 82. évében elhunyt Zawadowski Alfréd fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja - tájékoztatta az MTA hétfőn az MTI-t.
A szombaton elhunyt akadémikus a magyar fizika egyik legmarkánsabb, a világon mindenütt ismert és elismert,...