Némi nemi bomba robbant a virginiai képviselőházban
Virginia állam képviselőházába bekerült az első, vállaltan transzgender amerikai politikus. A túlzás nélkül történelminek nevezhető tényt lelkesen üdvözölték a közéleti sorstársak.
A demokrata Danica Roem egy veterán republikánus képviselőt, a 26 év alatt 13-szor újraválasztott...
Sétatér lesz a legendás londoni utca
London polgármestere, Sadiq Khan szerint a világhírű bevásárlóutcának az Oxford Circustől az Orchard Streetig tartó 800 méteres szakasza 2018 decemberétől válhatna „járműmentes sétálóutcává".
A hétfőn ismertetett tervek szerint mindenfajta járműforgalmat beszüntetnek az útszakaszon és a...
A szomszédból kiabált át Észak-Koreának az amerikai elnök
Donald Trump arra figyelmeztette szerdán Észak-Koreát, hogy ne becsülje alá, és ne tegye próbára a civilizált világot. Az amerikai elnök fogadkozott, hogy országa megvédi önmagát és szövetségeseit a phenjani nukleáris fenyegetéstől.
Az elnök a dél-koreai...
Trump ma már nem győzne: demokrata diadal New Jerseyben és Virginiában is
Demokrata párti győzelem született a kedden tartott kormányzóválasztáson New Jerseyben és Virginiában. Az előrejelzéseknek megfelelően újraválasztották New York demokrata párti polgármesterét is.
Virginiában 53:45 arányban Ralph Northam eddigi kormányzóhelyettest választották meg a republikánus volt pártelnök...
Halálra hűtötte magát egy thaiföldi férfi
Kihűlt és alvás közben meghalt egy 44 éves férfi a thaiföldi Chaiyaphum tartományban, miután lefekvéskor három ventillátort irányított magára – jelentette a Nation című thaiföldi lap.
A beszámoló szerint a férfi nem számított arra, hogy...
Végzetes balszerencse: Halálos cápatámadás Kubánál
Belehalt a cápaharapásba egy fürdőző a Kuba keleti részén lévő Guardalavaca strandjának közelében - írta az Ahora című helyi lap.
A ragadozó fürdőzők egy csoportjára támadt, akik helyi idő szerint hétfőre virradó éjjel úsztak a...
Nem a rendőrök lőtték le, öngyilkos lett a texasi vérengző
A lövöldöző valószínűleg azután végzett magával, hogy üldözés közben elromlott az autója.
Lelőtte magát az amerikai ámokfutó, aki 26 embert ölt meg egy texasi baptista templomban – mondta Joe Tackitt Wilson megyei seriff a CBS...
Halálos fenyegetéseket kapott a Charlie Hebdo
Feljelentést tett hétfőn a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap, amely újabb halálos fenyegetéseket kapott, miután múlt heti számának címlapján a szexuális zaklatással megvádolt Tariq Ramadan iszlamológusról közölt karikatúrát.
A lapigazgató az Europe1 rádióban elmondta,...
Gyerekek közé hajtott egy autó – most Ausztráliában
Személygépkocsi hajtott bele kedden egy ausztráliai iskola melléképületébe, és halálra gázolt két gyereket, 23-nak pedig sérüléseket okozott - közölte a rendőrség. A hatóságok nem gyanakszanak szándékosságra.
Öt sérült nyolcéves kisiskolást kórházba szállítottak, de két kisfiún...
Ismét ezrek tiltakoztak az utcán a „tolvaj” igazságszolgáltatás miatt – Romániában
Az igazságszolgáltatás függetlenségének védelmében rendeztek tüntetést vasárnap Bukarestben és Románia több nagyvárosában kormányellenes civil szervezetek – számolt be az MTI.
A "Nem akarunk tolvaj nemzet lenni" jelszóval internetes fórumokon meghirdetett megmozdulás szervezői a szociálliberális kormánytöbbség...