23.3 C
Budapest
2024. május 06. |

A hajdú-bihariak üzenik Orbán Viktornak: az ő tenyerük is viszket

A hajdú-bihari szocialisták Debrecenben, a Békás-tó előtti téren majálisoztak. Voltak, akiket a politikai események vonzottak, parázs összecsapások folytak a jelenlevő politikusokkal arról, hogy 2018-ban sikerülhet e leváltani a Fideszt. Nagyon sokan elmondták, elégedetlenek a kormánnyal,...

Nézze meg mit csinál ez a két ifjú fideszes Simicska tévéjénél + VIDEÓ!

Oligarchák és kiskirályok piti csatatere lett az ország. Köszönjük.

Feszültség a Fideszben. Totál hülyét csináltak egymásból. Lázár az erősebb

A főváros tulajdonosi bizottsága a múlt héten tárgyalta az Európa Nap- hoz kapcsolódó futóverseny közterület használatának ügyét. Az ülésen megjelent a futást szervező cég kommunikációs vezetője, aki hevesen érvelt a rendezvény mellett. Beszédében többször is...

A kormány koncertkörútra indul, mert a nép le se’ ápolja a nemzeti konzultációt

Hivatalosan 600 ezren küldték vissza a legalább hárommilliós példányban kiküldött nemzeti konzultációs íveket. Május 6-áig kézbesítik a kérdőíveket, amelyeket május 20-áig lehet még visszaküldeni – nyilatkozott az örömhírről a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Kossuth...

Nagyon rossz hírünk van Gyurcsány Ferenc mindent leleplező dokumentumáról

Arra várok, hogy jelentkezzenek a közvetítők – mondta Gyurcsány Ferenc, az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, azokra a dokumentumokra utalva, amikkel szerinte sakkban tartja Oroszország Orbán Viktor miniszterelnököt. A DK elnöke azt állítja, hogy...

Főzik már a következő „brüsszelezést” a Fidesz konyháján – ez várhat ránk jövőre

Jönnek a választások, készül "minden idők legdurvább" kampánya.

Lelőtték egy időre a kormánypárti lakájmédia oldalát

Az internet hadserege büntet - a fideszesek egyből szólásszabadságért kiáltottak.

A 2018-as választásra készül a Momentum – tízezres tömeget vittek a Hősök terére

„Európához tartozunk!” jelmondattal demonstráltak a Momentum Mozgalom szervezésében Budapesten, Magyarország uniós csatlakozásának tizenharmadik évfordulóján. A tüntetés a Szabadság térről indult, a demonstrálók megtöltötték a teret. A rendezvény elején Hajnal Miklós, a Momentum Mozgalom szóvivője azt...

A romkocsmás értelmiség és a Fidesz-zsellérek

Számos esetben hallgatom Lázárt, amikor a kormányzati beszámolókat tartja a sajtónak. " A Miniszterelnök Úr véleménye... a Miniszterelnök Úr akarata..." Egy modern államban a törvényhozó testület, a Parlament. A végrehajtó hatalom a Kormány. A kormány...

Csúnyán beégtek a fideszes provokátorok – Botkát várták, de egészen más történt…

A fideszes provokátorok csatarendbe sorakoztak Lakiteleken, hogy megzavarják a szocialisták miniszterelnökjelöltjét, azonban ő nem érkezett meg. Mégpedig azért nem, mert szó sem volt róla, hogy jönni fog. A rá várakozók azonban már a rigmusokat...

Ez is érdekes lehet

Lebuktak – Újabb jel, hogy a Mi Hazánk a Fidesz bábja!

A Kásler Miklós vezette Magyarságkutató Intézet tudományos munkatársa, Borvendég Zsuzsanna történész a Mi Hazánk harmadik számú EP-jelöltje. A legutóbbi felmérések 6 százalékra mérték a szélsőjobboldali...

Most minden kiderülhet – Orbánék ellen döntött a bíróság!

Döntött a Fővárosi Törvényszék, a kormánynak ki kell adnia a Yettel-privatizáció adatait! A bíróság keddi határozata szerint, kötelező érvénnyel meg kell kapnia Dr. Tóth Bertalannak...

Brutálisan sokba kerülnek a volt köztársasági elnökök!

Az RTL közlése szerint az elmúlt négy évben több százmillió forintot költött az állam a két egykori köztársasági elnök, Schmitt Pál és Áder János...