Beismerte a Külügyminisztérium, hogy Szijjártó Péter adriai nyaralása alatt korábban készített fotókat posztolt ki a Facebookra. Mint azt megírtuk, a külügyminisztert ugyanazon a Lady MRD luxusjachton fotózta le az Átlátszó stábja, amelyen korábban Mészáros Lőrinc is pihent. Mindez azért érdekes, mert
a luxusjachton napozó Szijjártó öltönyös, irodában készült képeket posztolt arról, hogy ő keményen dolgozik!
A Külgazdasági és Külügyminisztériumban először próbáltak mellébeszélni, amikor a Magyar Narancs megkereste őket. A lap azt kérdezte, hogy Szijjártó valójában mikor egyeztetett a balti kollégáival, és mikor tárgyalt a belarusz helyzetről Orbán Viktorral, ha pedig a horvátországi jachtról bonyolította ezeket a tárgyalásokat, akkor
nem tartják-e problémásnak, a miniszter olyan, archív fotókat posztol a Facebookra, mintha a munkahelyén lenne?
A külügynél érezhetően próbálták védeni a védhetetlent, mert nyilatkozatuk első felében csak annyit írtak, hogy a tárca „nem tud tájékoztatást adni a külgazdasági és külügyminiszter magánprogramjairól”, és hogy „a miniszter hivatalos programjairól és munkájáról eddig is és ezután is teljeskörű tájékoztatást adtunk és adunk”.
Ám miután a luxusjachton napozó Szijjártóról fénykép is készült, az irodában készült öltönyös fotókat már nem tudták a beosztottjai hasonló mellébeszéléssel elintézni.
A külügy elismerte, hogy a nyaraló Szijjártó oldalán régebbi fotókat posztoltak!
Szó szerint ezt írták: „Mivel a jelenleg szabadságon lévő miniszter a szabadsága alatt is folyamatosan dolgozik, az ezzel összefüggő kérdésekről folyamatosan beszámolunk a közösségi oldalán. A képek ott történő felhasználása a korábbi szerkesztési gyakorlatot követi (korábbi eseményeken és találkozókon készített képek felhasználása).”
Vagyis Szijjártó és emberei elismerték, hogy átverték az embereket és azt a látszatot keltették, mintha a miniszter a munkahelyén dolgozna.
Orbánékat rendkívül érzékenyen érintheti ez a lebukás, mert
az egyik külügyi államtitkár teljesen kiborult, hogy a főnökét egy luxusjachton le merték fotózni!
Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára Facebookon ugyanis azt írta: „A képmutatás csúcsa, hogy azok, akik folyamatosan a magánélet szentségéről és sérthetetlenségéről beszélnek, leselkednek, és fényképeket készítenek egy, a családja körében lévő emberről.”
Látható, hogy a Fidesz igyekszik minél inkább elhallgatni Szijjártó luxusnyaralását, de minél többen tudnak erről, annál jobban fog ez fájni Orbánéknak…