Lefegyverezné Orbánt Brüsszel: ha ezt meglépik, nem tehet többé semmit

Több kérdésben eltörölné a tagállamok vétójogát az EU

írja a hvg.hu.

Az Európai Parlament, a soros elnökség nevében a francia elnök és az Európai Bizottság elnöke is arról beszélt Strasbourgban, hogy meg kell változtatni az uniós alapszerződéseket, például az egyhangú döntéshozatalról szóló szabályokat.

Véget ért a Konferencia Európa Jövőjéről elnevezésű rendezvénysorozat, a záróeseményen Emmanuel Macron francia elnök elmondta:

Fontos terv, hogy felülvizsgáljuk a szerződéseinket és legyen egy konvenció. Ezt az EP terjesztette be és én ezt támogatom.

Macron szerint fontos, hogy tovább erősítsük az EU stratégiai függetlenségét, mert a járvány és a háború megmutatta Európa sérülékenységét és az ebből adódó kockázatokat.

Választhassuk meg a partnereinket, maradjunk nyitottak, de ne legyünk függőek, ez az európai demokrácia alapköve

– magyarázta a francia elnök.

Hasonló szellemben mondott beszédet Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke is. “Ez a konferencia azonban azt is bizonyítja, hogy szakadék van aközött, amit az emberek elvárnak, és aközött, amit Európa jelenleg képes nyújtani. Ezért van szükségünk egy konvencióra, mint következő lépésre. És ez az, amihez az Európai Parlament ragaszkodik. Vannak olyan problémák, amelyek egyszerűen nem tudnak várni” – jelezte az EP elvárásait Metsola. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pedig a következőket mondta a módosítások kapcsán:

Ha gyorsabban akarunk haladni, akkor a kulcsfontosságú területeken meg kell haladni az egyhangúságot.

Mindez elmozdulást jelent az eddigiekhez képest, hiszen korábban, amikor nevesítették azokat a területeket, ahol eltörölnék a vétójogot, csak a külpolitikai kérdéseket említették.

Nem eszik persze olyan forrón a módosításokat, a tagállamok beleegyezésére is szükség van, tizenhárom uniós kormány (Dánia, Észtország, Finnország, Lettország, Litvánia, Szlovénia, Svédország, Bulgária, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Románia és Málta) pedig már jelezte is: “Bár ebben a szakaszban nem zárunk ki egyetlen lehetőséget sem, nem támogatjuk a megfontolatlan és idő előtti kísérleteket a Szerződés megváltoztatására irányuló folyamat elindítására.”

Ugyanakkor ha sikerrel járnának Macronék, az óriási veszteséget jelentene Orbán Viktornak, akinek lényegében az utolsó fegyvere maradt Brüsszelben a vétójog. Ha az sincs, az utolsó érdekérvényesítő képességének is búcsút inthet.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!