Bekövetkezett a legrosszabb – Orbán miatt került hatalmas bajba az ország!

Ma tartották az Európai Parlamentben azt a vitát, mely a magyar kormány koronavírus-járvány elleni védekezés során hozott intézkedéseiről szólt. A vitára Orbán Viktor is meghívást kapott az Európai Parlament elnökétől, hogy megvédhesse az álláspontját, azonban a magyar kormányfő egyéb teendőire hivatkozva nem ment el.

Talán Orbán ráérzett, hogy mekkora a baj, és ezért maradt távol,

de természetesen, amit az Európai Parlamentben mondtak, nem maradt a négy fal között.

Az eseményről Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke azt írta:

“Hát jött a koki meg a saller. Csőstül. Nem mi adtuk, hanem az Orbán-kormány kapta az Európai Parlamentben.”

Facebook posztjában hozzátette továbbá, hogy “ahol nincs demokrácia, ahol nincs jogállam, ahol nem becsülik az emberi jogokat, ahol a kormány a vírushelyzetet saját hatalmának építésére szolgálja,

oda nem mehet európai pénz.

Ezt mondták a képviselők. Márpedig Magyarország ilyen hely lett Orbán kormányzása alatt. És ezt mondták a néppárti képviselők is. Ezt mondta a Bizottság képviselője is. Volt itt hadd el hadd.

Orbán tudta, hogy ez lesz. Ezért nem ment oda.

Így vallott szégyent a kormány, így veszítette el Európa támogatását, mi meg így mondhatunk búcsút egy rakás európai pénznek.

Ő mulat, mi meg fizetjük a számlát.
De már nem sokáig.” – zárta sorait Gyurcsány.

Gyurcsány bejegyzése szerint pedig bekövetkezett amitől mindenki tartott, megvonhatják az uniós támogatásokat Magyarországtól. Orbánnak köszönhetően rengeteg pénztől eshet el az ország, beruházások és fejlesztések maradhatnak el, aminek a legnagyobb károsultjai az átlag magyar állampolgárok lesznek!

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!