28.7 C
Budapest
2024. június 17. |

Dráma a Hondánál: Mindenki megdöbbent

Korszaknak indult, három év után véget ér az álomcsapat újraegyesülése, amiben nem volt a két márkához méltó pillanat. Külön, de folytatják a Forma-1-ben. Hivatalosan valószínűleg a hétvégi Szingapúri GP-n jelentik be, de már száz százalék,...

Gyerekek előtt zajlott a brutális szurkolói verekedés

Az összetűzés alatt csitítólag többek között a Fonográf együttes „Jöjj kedvesem...” című száma – is – szólt. A sportesemény kezdetben jó hangulatban zajlott, ám a pálya kerítésénél váratlanul megjelent a Kolozsvári U ultráinak mintegy harmincfős...

Sorban állnak az elnökjelöltek: Eddig öten ülnének Bienerth székébe

Öt elnökjelölt lesz a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) szeptember 24-én sorra kerülő tisztújító közgyűlésén. A MÚSZ kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy két olimpiai bajnok, az 1980-ban győztes Wladár Sándor, valamint az 1996-ban aranyérmes Czene...

Vége: A román szövetség kirúgta a német kapitányt

Christoph Daum tavaly júliusban vette át a csapatot, de a jövő évi világbajnokság selejtezősorozatában gyengén szerepelnek, két győzelem és három döntetlen mellett háromszor veszítettek, így már nincs esélyük a vb-részvétel kiharcolására. A román szövetség (FRF)...

Ezen már csak röhögni lehet: Még mindig drágul a vizes vb…

Most épp a Nemzeti vágta miatt drágult a másfél hónapja véget érő budapesti vizes világbajnokság. A hvg.hu adatai szerint a szinkronúszás városligeti helyszínének bontása kerül a tervezettnél 78 millió forinttal többe. A közbeszerzéseken jól szereplő Penta...

Alattomosan ütötték ki a bajnok kézis lányokat

Meggyógyultak a Győri Audi ETO KC kézilabdázói, akik pénteken vírusfertőzés miatt kórházba kerültek. A Bajnokok Ligája-címvédő klub beszámolója szerint a játékosok állapota jelentősen javult, egészségügyi panaszaik csillapodtak, az orvosi utasításokat szigorúan betartva a hétvégét pihenéssel...

Újabb szabadstrandot nyúlnának le jachtkikötőnek Siófoknál

100 férőhelyes magán jachtkikötővel tennék tönkre az utolsó balatoni szabadstrandok egyikét Siófok Aranyparton. A tervek előzetes engedélyeztetés alatt állnak, a helyiek közül azonban többen is tiltakoznak a beruházás ellen. A siófoki szabadfürdői strand a helyszíne...

Gyárfás nem felejt: Esze ágában sincs gatyába rázni az Úszószövetséget

Nem vállalja Gyárfás Tamás, hogy induljon az Úszószövetség elnöki posztjáért. "Tavaly november 30-án lemondtam, azóta nem változott semmi, azok az okok ami miatt távoztam, változatlanul fennállnak" - nyilatkozta az atv.hu-nak. Annak ellenére, hogy a FINA...

Nadal-16: Mozdíthatatlan a csúcsról a teniszcsillag

A világelső spanyol Rafael Nadal 16. Grand Slam-bajnoki címét szerezte meg az amerikai nyílt teniszbajnokságon, miután a vasárnap éjszakai döntőben három játszmában legyőzte a dél-afrikai Kevin Andersont. A 31 éves Nadal pályafutása 23. GS-döntőjét játszotta...

Lezuhantak a lelátóról a kisvárdai meccsen

Nagy volt az ijedtség a hétvégi meccsen Kisvárdán, mert a Békéscsaba elleni mérkőzés 34. percében a hazai táborban helyet foglalók közül a négysoros mobillelátó tetejéről, a korláton helyet foglalók közül négyen a mélybe zuhantak,...

Ez is érdekes lehet

Itt az igazság, amit Orbán titkolni akar – a választás éjszakáján...

Tombolhat Orbán, de a számok nem hazudnak! Nagyon sok pozíciót veszített a Fidesz-KDNP az önkormányzatokban – derül ki G7 választás utáni összegzéséből. Ennek oka, hogy...

Látni akarja, ahogy Rogánt és Gulyást a sírás kerülgeti? Akkor itt...

Döbbenetes felvétel került ki a netre! Tarol a világhálón az a videó, amely a választás éjszakáján készült a Fidesz-kormány minisztereiről. A felvételről lekeverték az eredeti...

Elbukhat a Fidesz terve – Karácsony új főpolgármester-választást szeretne!

Az önkormányzati választás egyik furcsa meglepetése volt, hogy miután a Fidesz temérdek pénzt égetett el Szentkirályi Alexandra kampányára, a kormánypárti jelölt visszalépett Vitézy Dávid...