28.7 C
Budapest
2024. június 21. |

Kálmán Olga besegített Karácsonynak – meglódultak az aláírások

A fölényes elsőkörös győzelem után Karácsony Gergely már össze is gyűjtötte a kétezer aláírást az előválasztás második fordulójához - értesült a Hírklikk. Feltehetően azzal, hogy a Demokratikus Koalíció Gyurcsány Ferenc korábbi szavával ellentétben saját jelöltet indított az...

A kormány lehívja a kínai hitelt, hogy Mészáros elkezdhesse a 750 milliárdos projektet.

Csütörtökön jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter, hogy a Pénzügyminisztérium benyújtotta a hitelkérelmet a Kínai Eximbanknak a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának megvalósítására - közölte a 444.hu. Amint befejeződik az elbírálás, aláírják a hitelszerződést és elkezdhetik a...

Szlovéniában vesz üdülőkomplexumot a magyar kormány

Tavaly nyáron írt arról az Átlátszó szlovén sajtóértesülésekre hivatkozva, hogy a magyar állam meg szeretne vásárolni Szlovéniában egy turisztikai komplexumot. Az ügyletet egy Comitatus nevû befektetési alap vagy alapítványon keresztül bonyolítanának le. Most a hvg.hu...

Meglepő bejelentés: a DK megnevezte főpolgármester jelöltjét

"Olyan főpolgármester-jelöltet szeretnék a budapestiek figyelmébe ajánlani, aki megalkuvás nélkül és kőkeményen küzd Orbán rendszerével és Tarlóssal szemben" - mondta csütörtök rendkívüli sajtótájékoztatóján Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője. Majd bemutatta, kit ajánl Budapest élére: Kálmán...

Pánikol Orbán – most derült ki az igazi oka a Fidesz fordulatának

Orbán, bármennyire is visszataszító a politikája, nem egy buta vezető. Mint minden vezetőnek neki is vannak jó és rossz döntései, és Orbánnak eddig -a saját szempontjából nézve- több volt a jó döntése, mint az...

Nyárra várható az összeomlás – ezért rebesgetik a miniszter cserét?

A nevét érthető okokból nem vállaló kórházvezető azt nyilatkozta, hogy meglátása szerint a fővárosi sürgősségi betegellátás nyáron teljesen bedőlhet - közölte a Népszava. Míg a kormány álláspontja szerint rendbe tették a budapesti sürgősségi ellátást, addig...

Felháborító kijelentés – ez a mondat mindenki fülében ott cseng majd ősszel

Emlékeznek? Amikor a Fidesz 2010-ben kormányra került, 260 forintba került egy euró. Amikor nem sokkal korábban 274-re gyengült a magyar fizetőeszköz, Orbán már azt mondta: a gyenge forint problémáját csak a miniszterelnök lecserélésével lehet...

Menekülnek a fideszesek – félnek az őszi bukástól

A napokban jelentette be Hódmezővásárhely fideszes frakcióvezetője Hegedűs Zoltán, hogy visszavonul a politikától. Hegedűs alpolgármestere volt a városnak, majd a korábbi polgármester, Almásy István halála után indult a polgármesteri posztért. A történetet ismerjük, Márki-Zay...

Összetört Orbán minden álma – Weber megüzente, mi lesz a Fidesz sorsa

Ha abban reménykedett a kormányfő, hogy az elmúlt napokban tanúsított engedményeivel sikerülhet megváltoztatnia a Néppárt döntését, nagyot kellett csalódnia. Rég nem látott visszavonulót fújt az utóbbi napokban Orbán Viktor. Miután az itthoni választást megnyerte, de...

Fontos helyről jött a figyelmeztetés – komoly pénzügyi gondok várhatók

Az Európai Bizottság az európai szemeszter szerdán közzétett tavaszi csomagjában figyelmeztetést küldött Magyarország számára, mivel strukturális egyenlegét tekintve a magyar költségvetési pálya jelentősen eltért a 2018-ban előírttól - közölte az MTI. A tagállamok hiánya nem...

Ez is érdekes lehet

Ezt nem teszi zsebre – Videón osztják ki az érzéketlen Megafonost!

Somogyi András új videójában annak a Szakács Istvánnak megy neki, aki egy élő videójában azt javasolta a halálos betegségben szenvedő Karsai Dánielnek, hogy ne...

Fideszesek is ünnepelték az ellenzéki polgármester győzelmét! Orbán Viktor beismerte: fáj...

Györfi Mihály megbontotta a kormánypárti egységet! Megbukott a fideszes polgármester Szolnokon. Szalay Ferenc 22 év után búcsúzik a város vezetésétől, miután az emberek többsége a...

Végzetes lépés – Orbánék ezzel a döntéssel felbőszíthetik a saját szavazóikat!

A magát családbarátnak nevező kormány olyan döntést hozott, mely nem a családok érdekeit szolgálja, ezzel padig saját szavazóikat is maguk ellen fordíthatják! A Telex írt...