Pánikol Orbán – most derült ki az igazi oka a Fidesz fordulatának

Orbán, bármennyire is visszataszító a politikája, nem egy buta vezető. Mint minden vezetőnek neki is vannak jó és rossz döntései, és Orbánnak eddig -a saját szempontjából nézve- több volt a jó döntése, mint az elhibázott.

Most azonban egy olyan hibát vétett az európai politikai porondon, ami komoly kihatással lesz belpolitikai jövőjére is. És ezt tudja ő is, ezért is tapasztalható az eddig soha nem látott káosz és pálfordulás a Fidesz kommunikációjában.

Lassan már bohózatba illik, ahogy a reggel kimondott szavak estére az ellentetjére fordulnak. A korábban minden szinten támadott Webert mégiscsak megszavazták, közben hol azt mondták pozíciókat is vállalhatnak, majd gyorsan önként lemondtak róla, miközben kiderült, hogy lehetőségük sem lett volna rá. Ilyen szintű mellébeszélést eddig még nem tapasztaltunk a centire kimért kommunikációs panelekben.

Orbán minden lehetséges eszközzel az EPP tagja akar maradni, és

ehhez hajlandó teljesen megalázni magát, és feladni eddigi elveit.

Mindezt azért, mert jól tudja, ez a politikai túlélésének a záloga. A túlélése pedig -tudja ő ezt jól- azon múlik, mennyi pénz van az emberek zsebében. Ebben viszont nem sok jóval kecsegtetnek az előrejelzések amelyek eljutottak Orbánhoz is.

Az európai növekedés és ezzel összefüggésben a hazai gazdasági dinamika nem tűnik a jövőben fenntarthatónak. A globális növekedés lassulása már ténykérdés, másrészt a járműipar 10 százalék fölötti részesedéssel bír a magyar GDP-ben, ami kiszolgáltatottá teszi a gazdaságot a járműipari teljesítménynek. Pedig, az elmúlt időszakban a nagy gyártók sorra jelentették be a leépítéseket, a GM 14 ezer, a Ford 7 ezer és a VW szintén 7 ezer dolgozójától kíván megválni.

Egy ilyen helyzetben, Orbánnak minden fillérre szüksége van az uniós költségvetésből, melynek a végső támogatási összegei 2020 második felében, a németországi soros elnökség alatt fognak megszületni.

Ezért életbevágóan fontos Orbánnak Berlin támogatása,

ahonnan az elmúlt időszakban több nagyon komoly kritikát kapott a hazai kormány, belengetve a jövőbeli EU-pénzek megvonását is.

A kérdés már csak az, hogy mennyire mély sebeket ejtettek eddig a fideszes politikusok németországi párttársaikon, van-e innen még visszaút, vagy végleg leírták Orbánt és pártját.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!