Menekülnek a fideszesek – félnek az őszi bukástól

Fotó: Árvai Károly

A napokban jelentette be Hódmezővásárhely fideszes frakcióvezetője Hegedűs Zoltán, hogy visszavonul a politikától. Hegedűs alpolgármestere volt a városnak, majd a korábbi polgármester, Almásy István halála után indult a polgármesteri posztért. A történetet ismerjük, Márki-Zay Péter minden várakozás ellenére legyőzte.

Gondoljuk, nem lenne ínyére újra veszteni, így inkább megvilágosodott, és elkezdett felelősöket keresni, hogy szekértáborok alakultak ki a városban. Bizonyára van otthon tükör, majd néha nézzen bele, vajon ott mit lát.

Nála azonban fontosabb politikus jelentette be, hogy nem indul újra a polgármesteri székért,

Páva Zsolt, Pécs polgármestere is így próbálja elkerülni a bukást.

Mindez nem meglepő, hiszen Páva vezetése alatt Pécs 2017 végére csődveszélybe került, a kormány akkor 9,5 milliárd forintot szánt rá, hogy megmentsék a várost a csődtől. Mindez azután történt, hogy  2012-2013-ban a kormány átvállalta az önkormányzat adósságát, ami akkor 45,7 milliárd forint volt, ennél nagyobb adóssága egyedül Budapestnek volt abban az időszakban.

Tehát Páva polgármestersége nem egy sikertörténet, és ehhez még hozzájön, hogy Pécsen is közös jelölttel áll ki az ellenzék az önkormányzati választásra. Úgyhogy, nincs itt semmi látnivaló, Páva Zsolt csak menekül a biztos bukás elől.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!