13.2 C
Budapest
2024. május 06. |

Nyílt levélben mentek neki a kormánynak – Durván kiosztották Orbánékat!

Újabb nyílt levelet tett közzé Ujhelyi István, az MSZP Európai Parlamenti képviselője, melyben arra hívja fel a figyelmet, hogy az Orbán-kormány zsarolása teljesen aláássa magyar nemzet tisztességét! "Esküszöm, nem értem a fideszeseket" - kezdi bejegyzését...

Megszégyenítő kioktatás! Megüzenték, hogy Szijjártó hova nem repülhet!

Megszégyenítő módon oktatja ki Orbánékat Ukrajna. Bár a Fidesz elvileg lezárta a külföldiek előtt a határokat, a valóságban sorra engedélyezik a kivételezést. Az ukrán kormány most nem engedi be a magyar politikusokat és azt...

Teljesen megtöltötték a Kossuth teret a Színművészetiért tüntetők

A vártnál lényegesen nagyobb, több mint tízezres tömeg gyűlt össze a Színművészeti vasárnapra meghirdetett élőláncára. A Mércének küldött be a lap egyik olvasója egy fotót, amin jól látható volt, hogy a Szabadság híd és...

Annyian tüntettek az SZFE-ért, hogy néhol kettős sorfalat kellett alkotni

Hiába gúnyolódott napok óta a Színművészeti Egyetem melletti tüntetések miatt a kormánysajtó, az ellenállás a harmadik alkalomra sem fulladt ki. Bár már szerdán és pénteken is volt egy tüntetés, a péntekin pl. több ezren...

Jogszabálysértéssel kezdte a kampányát a fideszes jelölt – mit várjunk tőle ezután?

Koncz Ferenc halála miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. választókerületében időközi választást írtak ki. A Fidesz-KDNP helyi szervezetének döntése alapján a pártszövetség Koncz Zsófiát, az elhunyt képviselő lányát indítja, aki rögtön jogszabálysértéssel kezdett bele a kampányába....

Meghátrálnak Orbánék – győznek a hallgatók? FRISSÍTVE!!!

Upor László, az SZFE felmondási idejét töltő rektori feladatokat ellátó rektorhelyettesének ma 14 órakor hallgatóknak kiküldött körleveléből legalábbis az látszik kirajzolódni, hogy nem hiábavaló az ellenállás az egyetemen! Upor levelében megemlíti, hogy a hallgatóknak sikerült jelentős...

Háború a Fideszben! Egymást kommunistázzák egy döbbenetes felvételen!

Valóságos háború zajlik a Fideszben! Békés megyében például gyalázkodó kommunistázás lett a költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádolt Simonka György és a többi fideszes helyi politikus találkozójából. Minderről döbbenetes hangfelvétel árulkodik. Elképesztő tartalmú, több...

„Hazudsz, kisapám!” Így alázták Orbán színházi végrehajtóját!

Minden hazugságot leleplezett a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) fideszes bedarálásával kapcsolatban Radnay Csilla színésznő. Pedig a HOPPart Társulat egyik alapítója egy Facebook posztban csak azt idézte fel, hogyan viselkedett Vidnyánszky Attila, amikor megérkezett...

Drámai üzenetet küldött a koronavírusos magyar énekes!

Koronavírusos lett Gáspár Laci. Az énekes videóüzenetben üzent a rajongóinak és a betegség létezésében kétkedőknek egyaránt. Őszintén elmondta, hogy mit érez, mik a tünetei és hogyan kapta el a betegséget. Az énekes egy olyan gasztronómiai...

Bődületes hazugságon kapták Orbánt – ekkora cinizmust még tőle sem vártunk

Orbán rendszeres péntek reggeli kinyilatkoztatása a Kossuth rádióban mindig tatrogat csemegéket, sokszor egész csemege kosarat, és ahogy telik az idő, úgy rajzolódik ki egyre inkább egy, a valósággal már csak laza kapcsolatban lévő vezető...

Ez is érdekes lehet

Friss kutatás: A DK-MSZP-Párbeszéd szövetsége a legerősebb ellenzéki párt!

Megjelent a Republikon Intézet friss felmérése, mely a pártok jelenlegi támogatottságát mérte. Eszerint a Fidesz–KDNP támogatottsága a teljes népesség körében 27 százalék, a pártválasztóknál pedig...

Baljós árnyak – Magyar Péter valami egészen furcsa dolgot csinált!

Ez még a történelemkönyvekbe is bekerülhet! Magyar Péter mindenhol arról beszél, hogy ő és a Tisza Párt a NER lebontásán dolgoznak. Ehhez képest sokan megdöbbentek,...

Ez lehet Magyar új „atombombája”, ami tovább gyengítheti Orbán rendszerét!

Magyar Péter a közösségi oldalán ír arról, hogy egy tavaly keltezett, nem nyilvános kormányhatározatot fújt be a szél az ablakán, amiben az szerepel, hogy...