10 C
Budapest
2024. február 21. |

Nem csillapodnak a kedélyek – Óriási tüntetést szerveznek mára!

Mint arról korábban beszámoltunk, a kormány rekord gyorsasággal vitte keresztül a Parlamenten az új adótervezetet, mely lényegében teljesen kivezeti a KATA szerinti adózást. A kormánypárt erre vonatkozó javaslatát hétfőn nyújtották be az országgyűlés elé, majd...

Már az állami televízió is sikerről beszél – Csúsztatott valósággal védik a kormányt

A koronavírus-járvány második hulláma Magyarországon sokkal rémisztőbb képet fest ősszel, mint amilyet az első hullámban láthattunk. Napról napra rekordokat dönt az újonnan regisztrált fertőzöttek száma, annak ellenére, hogy nem képes a rendszer több teszt...

„A jó kurva anyátokért véditek a mocskos……”Feltörték az index.hu rendszerét. Gyűlölködő üzenetet egy korábbi...

Ma reggel éppen Mengyi Roland fideszes képviselő bűnügyével foglalkoztam, amikor az index.hu egyik erről szóló cikkének olvasása közben egy korábbi cikkre hivatkozó linkre kattintottam. Ami ekkor fogadott, egészen elképesztő.  "A jó kurva anyátokért véditek a mocskos...
Orban Viktor

Mindenkit meglepett a bejelentés – bejelentkezett Orbán kihívója

Egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy az ellenzéki pártok teljesen egységesen álljanak szemben a Fidesszel. Közös jelöltek, közös lista és közös miniszterelnök kell hozzá. A közös jelöltekben már vanmegállapodás és abban is, hogy a miniszterelnök...

Olyan videó készült Orbánról és a feleségéről az Operában, egyből megpróbálták töröltetni

Néhány napja adták át az Állami Operaház frissen felújított épületét, az alkalomból Gálaestet tartottak, amin több közszereplő és állami tisztviselő is megjelent, köztük Orbán Viktor miniszterelnök a feleségével. Az átadóról készült felvételek a közmédia...

Dobrev: „nem leszünk kínai gyarmat”!

A Telexnek adott interjút Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció előválasztáson induló miniszterelnök-jelöltje, a párt EP képviselője. A szokásos és elvárható optimizmuson kívül azonban volt újdonság is az interjúban, még ha nem is sok újdonsággal...

Schiffer András: Összenőttek, akik összetartoztak

Az LMP volt társelnöke, a Fidesz-média állandó "ellenzéki" meghívottja az alábbival kommentálta Facebook-oldalán a hírt, hogy tíz év után először megszületett a teljes ellenzéki összefogás: "Összenőttek, akik összetartoztak." Bővebben itt írtunk az ellenzéki megállapodás részleteiről: https://pestibulvar.hu/2020/12/20/10-ev-utan-eloszor-megszuletett-a-teljes-ellenzeki-osszefogas/

Kémeket keres a magyar titkosszolgálat: komoly fizetést kínálnak

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) kapta a legtöbb pénzt a kormánytól abból a 30 milliárdos csomagból, amellyel a titkoszolgálatok költségvetését növelték még júniusban. Mot elkezdték költeni a pénzt, nem is akármire, műveleti felderítőket toboroznak az...

Hol található az a budapesti közterület, ami nincs benne a google maps-ben?

Vajon miért nem szerepel egyetlen térképen sem? Most megtudhatjuk!

Megáll az ész – Orbánék ismét meglépték!

Úgy tűnik a hülyeségnek nincs határa, ugyanis a magyar kormány immár sokadjára hosszabbította meg a "tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet". A Magyar Közlönyben kedd este megjelent kormányrendelet szerint, a hosszabbítás 2024. március 7-ig tart. Orbánék 2016 óta...

Ez is érdekes lehet

Tóth Gabi és Curtis burkoltan üzenik: nem tüntetnek pedofilok és védőik...

Átlátszó, de mégis árulkodó a magyarázkodásuk! Tóth Gabi és Curtis azért nem vesznek részt a pedofilok elleni tiltakozáson, mert szerintük a tüntetés politikai üggyé vált....

Varga Judit volt férje borított Orbánról – a miniszterelnök külföldön felvállalja,...

Orbán világbajnok lehetne képmutatásból! Varga Judit volt férje Orbán Viktornak is nekiment. Miután a fideszes médiumok arról kezdtek cikkezni, hogy Magyar Pétert milyen értékes karórát...

Orbán Viktor a pedofilok cinkosa – hosszú hallgatás után derült ki,...

A miniszterelnök is a szörnyek közé tartozik! Orbán Viktor teljes erőből falaz a gyermekeket megrontó pedofil ragadozóknak – ez a döbbenetes tény derült ki a...