23 C
Budapest
2024. május 06. |

A kapzsiság nem ismer határokat – Orbánék a magyar családokon nyerészkednek!

Nemrég megjelent az Eurostat legfrissebb jelentése, melyből kiderült, hogy Magyarországon mérték a második legnagyobb élelmiszerdrágulást az unió területén. A komoly megélhetési válságban pedig még ellenszenvesebbek a kormány azon intézkedései, melyekben a spórolás helyett két kézzel...

Egymás torkának ugrottak a Fideszben – leárulózták a frakcióvezetőt

Ahogy fogy az államkasszából könnyen kiosztható pénzek összege, úgy hallani egyre több, Fideszen belüli konfliktusról, amelyben mi más miatt vesznének össze, mint a felosztható koncon. Ez történt most legutóbb Egerben is, ahol a város közgyűlése...

Így még biztos nem látta Orbánt: tragikus, ahogy kinéz a miniszterelnök

Horvátországban kapták lencsevégre a miniszterelnököt, aki Németh Zsolt társaságában nyomott egy fotót, Német rögtön ki is tette a Facebook profiljára a jeles eseményt. Orbán már jóideje a horvát tengerparton lazul, olyannyira, hogy még az...

Spórolásnak nyoma sincs – Új autókat vásárol az Országgyűlés Hivatala!

Bár a kormány spórolásra szólította fel a lakosságot miközben megszorításokat vezetett be, az Országgyűlés Hivatalánál a takarékosságnak nyoma sincs, ugyanis több mint 100 millió forintért terveznek új aktókat vásárolni! A Parlament oldalán olvasható leírás szerint,...

Orbán erre nem számított – Nemzetközi botrányt okozott a kormány döntése!

A kormány menesztette az Országos Meteorológiai Szolgálat két vezetőjét, miután azok nem tudták száz százalékos pontossággal megjósolni az augusztus 20-i időjárást. A pitiánernek és kicsinyesnek mondható lépés azonban nem várt vihart kavart. Bár Radics Kornéliát...

Orbánék szerint káros, ha sok a diplomás nő

Túl sok nő szerez diplomát, ami kárt okoz az országnak és ez a magyar iskolarendszer hibája – ezt a döbbenetes megállapítást tette közzé az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Túl sok nő van a magyar felsőoktatásban, ami...

Bődületes kamut nyomott el Gulyás Gergely – ezt már a fideszesek sem hiszik el

Bár szinte mindennapra jut egy-egy vitatott intézkedése a kabinetnek, a Vodafone felvásárlásával túlmesszire mentek, és valószínűleg ezt ők is érzik, ezért is hívtak össze sebtiben egy kormányinfót, hogy elkezdjék magyarázni a bizonyítványt. Van is mit...

Ezt látni kell! Beleverték Orbánék orrát a saját gyűlöletükbe!

Olyan helyről kapott pofont az Fidesz-kormány, ahonnét a legkevésbé várták. A csehek szó szerint beleverték Orbánék orrát a saját gyűlöletükbe. A Cseh Államvasutak ugyanis egy olyan reklámmal népszerűsíti a budapesti járatait, amelyben óriási pofont adnak a...

Beindult az összeomlás: tragikus népszerűségi adatokat produkált a Fidesz

Soha nem látott adatok kerültek ki arról, hogy mit is gondolnak az emberek a kormány rezsipolitikájáról, illetve mit gondolnak arról, ki is a felelős a kialakult helyzetért. Az Index megbízásából készült felmérést a KutatóCentrum...

Megúszták – Újabb ügyet sikerült a szőnyeg alá söpörni!

Komoly ügyben indított nyomozást a rendőrség Hadházy Ákos feljelentése kapcsán, azonban az eljárást a hatóságok végül megszüntették! A független országgyűlési képviselő hivatali visszaélés bűntettének, valamint foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt tett feljelentést...

Ez is érdekes lehet

Ilyen is csak Magyarországon történhet: Megtagadta a nyomozást a rendőrség!

Tóth Bertalan a közösségi oldalán tette közzé bejegyzését, melyben arról ír, hogy a rendőrség megtagadta a nyomoást a Mátrai Erőmű állami visszavásárlásával kapcsolatban, ugyanis...

Bödőcs Tibor új videója a közmédia híradóját és színvonalát parodizálja ki!

Friss videóval jelentkezett az ország egyik legnépszerűbb humoristája, Bödőcs Tibor, aki ezúttal a régi idők híradójának stílusában készítette el paródiáját. A közmédia kifigurázása az alapja...

Előznek a románok – Csúfos kudarcot vallott a kormány gazdaságpolitikája!

A bérek Magyarországon magasabbak, mint Romániában, ugye? Sajnos már nem. A románok - immár minden mutatószám alapján - többet tudnak vásárolni, mint a magyarok...