Időjárás: bizonyos fronthatások miatt Áder János is mosolyogni fog
Teljes volt a konszenzus a Fidesz elnökségében arról, hogy Áder János legyen a következő államfőjelölt – írja a meglehetősen belterjes Magyar Idők a Fidesz alelnök-frakcióvezetőjére hivatkozva.
Kósa Lajos a Fidesz Dobogókőn tartott elnökségi ülése után...
Kocsis Máté olyasmit mondott, amiből sejthető, hogy mégis meleg, mint a kályha
Az Index bravúrosan összeszedte, hogy a Fideszben és annak környékén nagy hagyománya van a nőkkel szembeni lekezelő bunkóságnak, kezdve Illés "abból, hogy szép, még nem következik hogy okos" Zoltántól Tasó "a képviselőnő ne hisztérizázzon"...
Józsefvárosi Fikulás, lánynevén Télapó
A Télapó – lánykori nevén Mikulás – jelentése forradalmi változást élt meg 2016-ban Közép-Európa szívében, a rettentően (visszafelé) haladó, és mindezt büszkén hirdető, harcos-karcos Magyarországon.
Pártunk és kormányunk úgy érezte, hogy fenébe az ízig-vérig romlott...
Áder: az ember, aki ott sem volt
Az év első felében már nyílt titokként kezelték, hogy Áder János nem vállal(hat) egy újabb ciklust a köztársaság nélküli elnök székében. „Mert a Viktor nem engedi”.
Tavasszal a pletykák még Kövér László következetes öntörvényűségét vélték...
Orbán már készül a választásra – erős hadsereget akar
Miközben a világ nagyhatalmai ma már lényegében monitor előtt játsszák le a destruktív offenzíváikat, miközben gazdaságossági problémák miatt, a parlament határozata értelmében 2004. november 3-án, 135 éves hagyomány után, megszűnt a békeidőben alkalmazott sorozás...
Új székházba költözik a Népszabadság
Új székházba költöztette a Fidesz a Népszabadságot. A Terror plázába Terror Házába. Vagyis csak rendszerváltás utáni logóját, hogy mint a legyőzöttek hadizsákmányát közszemlére tehesse, mutogathassa a múzeumok éjszakáján ide betévedőknek. Nettó szürreálba nyomják. Szép zsákmány...
Olyan ember érkezik Magyarországra, aki egy gombnyomással elpusztíthatná a világot
Ő az, akit szélsőségesen imádnak vagy éppen gyűlölnek az országában és mindenhol másutt is, hiszen az egyik legismertebb személyről van szó, nem nagyon találunk olyat, aki még ne hallott volna róla.
Vlagyimir Putyin ismét megérkezik...
50 milliárdos bevétel – felívelőben a hazai zeneipar
A magyar zeneipar legjelentősebb bevételi forrása az élőzenei fellépés, ebből mintegy harminchárom milliárd forint folyt be 2015-ben, míg a hangfelvétel-iparág 18,5 milliárd forintot termelt, ami tizenöt éves csökkenést követően kis mértékű növekedést jelent –...
Kirívóan engedékeny az önkormányzat a méregdrága beruházással
Utoljára tíz éve próbálták luxuslakásokként helyrepofozni a Rózsadomb egyik legértékesebb és egyben legcsúfabb kísértetkastélyát, a hajdan SZOT-szállónak indult ingatlant.
Az eredetileg még ’71-ben megépített SZOT-üdülőt a rendszerváltás idején bezárták és egy körpanorámás szállóként próbálták újjáéleszteni,...
Karácsonyra a Fidesz visszahozta az ötvenes éveket
Józsefvárosban járt a Mikulás, aki megtekintette a gyermekeket. Legalábbis a képek szerint amit a Józsefváros c. helyi lap közölt. Az ajándékokat már a helyi politikusok osztogatták, igazuk van, jó előre rá kell szoktatni a kölyköket...