Orbánék ezzel végleg kihúzhatják a gyufát a szövetségeseinknél!

Tovább feszíti a húrt a Fidesz-KDNP frakció, ugyanis mint kiderült, nem vesznek majd részt az MSZP által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen, amit a NATO-bővítés ügyében hívtak össze.

Az atv.hu kérdésére a kormánypártok megerősítették, hogy nem kívánnak részt venni a február 5-re összehívott rendkívüli ülésen,

a zárószavazással megvárják a két miniszterelnök találkozóját.

A kormánypárti politikusok távolmaradása pedig azt jelenti, hogy a parlament határozatképtelen lesz, így a katonai szövetség bővítésének ügye tovább húzódik.
A Fidesz-KDNP több, mint másfél éve tartó gáncsoskodása pedig kizárólag az orosz elnöknek kedvez, ugyanis Svédországgal NATO-tagságának ratifikálásával egy erős szövetségessel bővülne a katonai együttműködés.

Szijjártó Péter korábban kijelentette, hogy bár Magyarország maradt az egyetlen NATO-tag, amelyik még nem szavazta meg a skandináv ország kérelmét, de a rendkívüli ülésre nem lát különösebb indokot, azzal ráér az országgyűlés a február 26-án kezdődő rendes ülésen foglalkozni – erről ide kattintva olvashatnak bővebben.

Korábbi cikkünkben pedig arról olvashatnak, hogy miképp verte át és hagyta pácban Erdogan a magyar kormányfőt!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!