Az énekes helyett mesterséges intelligencia válaszolt!
Hazudozásban és kitalált sztorikban a Fidesz újságjai élen járnak – ám amit a Ripost most kitalált, az alulmúlja minden eddig összehordott badarságukat. Ugyanis az utóbbi 6 évben csaknem száz sajtópert elveszítő, vagyis álhírgyárosnak is nyugodtan nevezhető kormánypárti bulvárlap a mesterséges intelligencia segítségével
„mennybéli interjút” közöl a 23 éve halott Zámbó Jimmyvel!
Azt persze még a fideszes szenzációhajhász fake news gyárosok is sejthették, hogy egy 23 éve elhunyt énekessel készített interjú erősen súrolja a kegyeletsértés határát, ezért védekezésképp gyorsan oda is írták, hogy „természetesen mindezt a legnagyobb tisztelettel, ügyelve arra, hogy ne sértsék meg a Király emlékét és szerettei érzéseit”. Ám
amit írtak, az nélkülöz minden jóérzést. Például a fideszes újság boldog születésnapot kíván a január 20-án született Jimmynek!
Az énekes helyett válaszoló mesterséges intelligencia erre azt válaszolja, hogy „nagyon különleges érzés, hogy ma itt lehetek veletek!”.
Az „interjúban” a mesterséges intelligencia Zámbó Jimmy nevében elmondja, hogy csodálatosan érzi magát a mennyországban, ahol minden tele van békével és harmóniával, és ahol minden a szeretetről és az örömről szól. Nincsenek fájdalmak vagy nehézségek, és persze ott is zenélhet, „más kiváló zenészekkel”, akik már ott vannak mellette.
A mesterséges intelligencia Jimmy nevében semmitmondó lózungok áradatát zúdítja az olvasókra.
„Szeretetteljesen üzenem mindenkinek, hogy az élet rövid, ezért éljék meg minden pillanatát! Szeressék egymást, és érezzék meg a zene varázsát mindennapjaikban” – üzeni a mesterséges intelligencia Zámbó Jimmyként, és azt tanácsolja a rajongóinak, hogy „mindig maradjanak hűek önmagukhoz, a zenéhez és a szeretethez”. Az interjú végén pedig megköszöni, hogy ennyi év elteltével is gondolnak rá.
Lapunk a sajtóetika szabályai szerint mindig közli a máshonnan érkező hírek forrásának elérhetőségét, de ebben az esetben a tisztesség azt diktálja, hogy ne növeljük egy ilyen nyilvánvaló félrevezetés és álinformáció olvasottságát. Tudósításunk is csupán elrettentő példaként szolgál, hogy minél többen lássák, milyen erkölcsi mélységekben dagonyázik a fideszes hazugsággyár.