Csak makogni tudott a fideszes államtitkár, amikor az ellenzéki képviselő odahajolt hozzá és beszólt: „Nekem beszél, drága?”

Felmosták a padlót a fideszes politikussal.

Felmosták a padlót Tállai Andrással, a Fidesz-kormány államtitkárával tegnap délután a Parlamentben. Az egész úgy kezdődött, hogy Gurmai Zita, az MSZP frakcióvezető-helyettese beszédében elmondta: a nyugdíjasok pénzének több mint negyven százalékát elviszik a lakhatási kiadások, mert az infláció miatt a nyugdíjak ma már sokkal kevesebbet érnek. Amikor a képviselőnő azt kérdezte, hogy mit kíván tenni a Fidesz-kormány a nyugdíjasokért, válaszában

a fideszes államtitkár azt állította: idén még nőtt is a nyugdíjak értéke!

Gurmai Zita már ezen láthatóan felhúzta magát, mert amikor az ülést levezető elnök azt kérdezte tőle, hogy elfogadja-e az államtitkár válaszát, indulatosan azt felelte: „Bazi nagy nem! Jó?!” Majd ezt követően kijelentette, hogy a fideszes szólamokból nem lehet sem kenyeret, sem húst venni, majd hozzátette: olyan érzése van, mintha az államtitkár egy másik világban élne. Erre reagálva Tállai András megpróbált beszólni, de

Gurmainál elszakadt a cérna: előredőlt és pikírten megkérdezte: „Nekem beszél, drága?!”

Tállai erre valamit makogni kezdett, hogy ő csak jobban akarta hallani az ellenzéki képviselőt, de Gurmai határozottan rendreutasította: „Legyen olyan kedves már viselkedni!” Az ülést levezető KDNPS-s Latorcai János próbálta ugyan kimenteni a megsemmisülten hallgató fideszes államtitkárt azzal, hogy a rendteremtés itt az ő dolga lenne, de ekkor már a felpaprikázott MSZP-s politikus a szemközt zajongó fideszes képviselőket tette helyre ellentmondást nem tűrően: „Megtennék, hogy befejezik? Szerintem én beszélek most!”

A levezető elnök erre már tényleg nem tudott mit mondani, így jobb híján a fideszes honatyákat figyelmeztette, hogy a szó valóban Gurmai Zitát illeti, és aki ezt nem hajlandó tudomásul venni, attól megvonja „az ittlét lehetőségét.” Egyébként

Gurmai Zita lassan a jobboldal mumusa lesz, legutóbb a növekvő drágulás kapcsán Orbán Viktornak szólt be, amikor azt mondta neki: „tudom, hogy ezt elég szar így meghallgatni!”

A miniszterelnök akkor ugyanolyan megsemmisülten hallgatott, mint most Tállai András államtitkár. Azt a beszédet IDE KATTINTVA lehet megtekinteni, ha pedig a tegnapi parlamenti csörtét szeretnék megnézni, kattintsanak a cikkünk végén található bő tízperces videóra, ahol 8.35-től mossák fel a padlót a fideszes államtitkárral.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!