Putyin az egyetlen győztese a Fidesz által generált hisztériának!

Orbán Putyin

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője, pont úgy, ahogy az elmúlt több mint egy évben, újra azt javasolja, hogy a parlament vegye napirendre és szavazza meg Svédország NATO-csatlakozását!

Az ellenzéki politikus a közösségi oldalán felszólította az Orbán-kormányt és a kormánypárti képviselőket, hogy

fejezzék be kutyakomédiát, és a Parlament vegye végre napirendjére a svéd NATO-csatlakozás ratifikálását.

Ezt a fideszes képviselők eddig mindig elutasították, pedig ez a műsor lejáratja hazánkat és kiírja az euroatlanti integrációban részes országok közül – írja Tóth, aki szerint az egész színházban kínos csönd van, csak egyetlen ember tapsol, ez pedig Putyin!

Szégyen, hogy Orbánék akadályozzák a NATO-bővítést, miközben még Erdogan török elnök is biztosította a katonai szövetséget, hogy a török parlament ülésének kezdetén beterjeszti a svéd NATO-csatlakozás ratifikációját.

Jelenleg mindössze két NATO-tagország nem ratifikálta a svédek csatlakozását a szövetséghez. Ezek közül az egyik, szégyenünkre, Magyarország.

Tóth szerint Svédország NATO-csatlakozása is azt a törekvést erősítené, hogy közösen garantáljuk az emberek biztonságát, illetve hozzáteszi, hogy a Magyar Szocialista Párt elvárja a magyar kormánytól, hogy ők is erre törekedjenek.

„Nálunk ma kezdődik meg a Parlament őszi ülésszaka. Nem lenne itt az idő lépni, tisztelt magyar kormánypártok?

Vagy Erdogan nélkül ez már nem is megy a szabad, szuverén Magyarországnak?”

– szegezi a kérdést bejegyzése végén a kormánypárti képviselőknek Tóth Bertalan.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!