Újabb EU-s vizsgálat indul Magyarországon!

AFP PHOTO / EMMANUEL DUNAND (Photo credit should read EMMANUEL DUNAND/AFP/Getty Images)

Hadházy Ákos a közösségi oldalán jelentette be, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatala (OLAF) vizsgálatot indít a nyírmártonfalvai lombkoronasétány ügyében.

Márciusban került a hírekbe a Filemon Mihály saját területére épített lombkoronasétány, ami körül tarra vágatta az erdőt. A polgármester 60 millió forint uniós támogatásból valósította meg a beruházást, amit most az OLAF vizsgál.

Hadházy szerint „a mező közepén álló sétány, a Magyarországon értelmetlenül elfecsérelt és ellopott sok ezer milliárd forint uniós támogatás emlékművévé vált.”
A független országgyűlési képviselő szerint a vizsgálatnak egyetlen eredménye lehet:

az EU vissza fogja kérni a lombkoronasétányra megítélt teljes összeget,

még akkor is, ha azt a polgármester még nem kapta meg az államtól, így mindenképp a magyar adófizetők járnak rosszul.

Hadházy szerint az is felháborító, hogy miközben az OLAF vizsgálatot indít, addig a kormány által az EU megnyugtatására felállított Integritás Hatóság mélyen hallgat az ügyről.

„És a kormány még csodálkozik, hogy a sorozatos ígérgetéseikkel ellentétben, nemhogy nem érkeztek még meg a befagyasztott EU-s pénzek, de láthatóan már abban sem biztosak, hogy azok megérkeznek-e valaha ennek a kormánynak a regnálása alatt” – teszi hozzá bejegyzésében a független politikus, aki szerint az Európai Ügyészséghez való csatlakozás oldaná meg az uniós források ügyét.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!