Ez már tényleg őrület! A Fidesz bejelentette: másik fővárost akar!

Orbánék Budapesten nem tudnak győzni – csinálnak másikat!

Új szintre lép a Fidesz agresszív erőpolitikája. Szijjártó Péter interjút adott a Hajdú Online-nak, melyben kifejtette: a Fidesz-kormány nem titkolt céja, hogy Debrecent az ország keleti felének központjává tegye, és határozott célkitűzésük, hogy Budapesten kívül legyen legalább még egy olyan városa az országnak, amely jelentős, akár határokon átnyúló gravitációs képességgel rendelkezzen.

Szijjártó szó szerint ezt mondta: „mi Debrecent, mint egy második fővárost képzeljük el,

amely gazdaságával, társadalmi, civil, kulturális és sportéletével kiemelkedő nem csak magyar, de közép-európai összehasonlításban is, hiszen a maga infrastruktúrájával, lakosságával, oktatási hátterével és az idetelepülő iparral egész Közép-Kelet-Európában – a saját városkategóriájában – vezető pozícióra tett szert.” A külügyminiszter úgy vélekedett, hogy

„Debrecen Magyarország második központjává válhat.”

Szijjártó Péter szerint Debrecen városának minden szükséges adottsága megvan ahhoz, hogy egész Kelet-Közép-Európában vezető pozíciót vehet fel.

A külügyminiszter csupán egy nyomós okot felejtett el megemlíteni: azt, hogy Debrecen masszívan a jobboldalhoz húz. Fájdalmas tüske lehet Orbán körme alatt a főváros, ahol a Fidesz belátható időn belül nem nagyon fog győzni. Ezért

Orbánék úgy gondolják: ha Budapesten nincs esélyük, csinálnak maguknak egy jobboldali fővárost!

Persze, ezt nem úgy kell elképzelni, hogy egyik napról a másikra átviszik a Parlamentet meg az összes többi intézményt – a terv végrehajtása ennél jóval több időbe telhet. A Fidesz egyszerűen csak úgy kezd viselkedni, mintha Debrecen lenne a főváros: oda nyomnak minden pénzt, Budapestet pedig a pénzek megvonásával szép lassan kinyírják.

A Fidesz eddig is párhuzamos valóságot épített, egy új főváros pedig ebbe abszolút belefér.

Ehhez elég csak még jobban felhergelni a vidékieket a budapestiekkel szemben, és pár év múlva már minden fideszes szavazó Debrecent fogja az új fővárosnak tartani.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!