„Húsz év múlva nem lesz nyugdíj, ezt Orbánék tudják” – jelentette ki az ismert előadó!

„Lehet, hogy tíz év múlva mi is megtámadjuk Ukrajnát.”

„Toljuk a szart magunk előtt, és majd ránk omlik a végén” – röviden így foglalta össze a Fidesz által vezetett Magyarország helyzetét Lovasi András a Magyar Hang Kultúrtáj című podcastjában. Az ismert zenész ugyanis úgy látja:

az állam egyre kevésbé tudja ellátni az alapvető feladatait!

Orbánék kivonulnak az egészségügyből, az oktatásból és a kultúrából is, miközben mindent központosítanak. A zenész szerint a fideszes állam „valójában folyamatosan vonul ki ezekről a területekről, miközben mindenhatóvá teszi magát.” Lovasi szerint

a kormány pontosan tudja, hogy „húsz év múlva már nem lesz nyugdíj,

és hogy az egészségügy a jelen állapotában fenntarthatatlan”, de nem tesz ellene semmit. Úgy véli, az állam egyre kevésbé tud megfelelni azoknak a feladatoknak, amiért fenntartjuk.

A zenész cinikusnak tartja a magyar politikai vezetést, majd hozzátette: ez a világban mindenhol így van. Vannak köztük egészen ádázak, és olyanok, akik kevésbé tűnnek pszichopatának. A NER tökéletesen megfelel az elmúlt száz évben kialakult gyakorlatnak, Orbán Viktor ráérzett a magyar néplélekre, és nagyszerű politikai érzékkel létrehozta az újabb egypártrendszert. De ugyanezt látjuk a nagy testvér Oroszországban is, csak nekik van tíz év előnyük.

„Lehet, hogy tíz év múlva mi is megtámadjuk Ukrajnát” – jelentette ki Lovasi,

majd megjegyezte: általános civilizációs hanyatlást lát a világban. „Nem kizárt, hogy 2040-re olyan csapásokat kap ez a civilizáció, amelyet nem tud kimozogni.” Lovasi szerint a Fidesz hatalmát is ilyen külső körülmények fogják majd megtörni, nem a jelenlegi ellenzék.

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!