Szijjártó összehozta – Újabb nemzetközi felháborodást váltott ki a kijelentésével!

Szijjártó Péternek sikerült ismét egy olyan kijelentést tennie, melynek semmi köze nincs a valósághoz, és mely nemzetközi felháborodást váltott ki.

A külgazdasági és külügyminiszter egy korábbi nyilatkozatában azt állította, hogy az Európai Unió szerint még négy évig fog tartani az ukrajnai háború. Szijjártó kijelentésén azonban nem az ukránok, hanem az uniós szövetségesek lepődtek meg a legjobban, ugyanis a szlovák külügyminiszter szerint ilyen kijelentést senki nem tett!

Miroslav Wlachovský a közösségi oldalán reagált Szijjártó állítására, melyben kijelentette:

„Én nem emlékszem olyan vitára, ahol azt mondtuk volna, a háború még négy évig folytatódik”.

A szlovák politikus felszólította Szijjártót, hogy ne mondja meg, hogy mások mit gondolnak, anélkül, hogy előtte megkérdezte volna az érintetteket, illetve hozzátette, hogy nem az EU a jelenlegi problémák forrása, hanem Oroszország.

„Ruszkik haza! Legyen béke! 1956” – zárta sorait Wlachovský a Napunk közlése szerint.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!