Lemondtak Orbán emberei – Rengeteg pénzt fizethetnek vissza!

A miniszterek felsőoktatási intézmények kuratóriumaiba való kinevezése problémás volt, így a kormány kénytelen volt visszahívni embereit, hogy tárgyalásokat kezdhessen az unióval.

Az ellenzék – köztük az MSZP – már az egyetemi modellváltást is aggályosnak tartotta, mára pedig bebizonyosodott, hogy nem alaptalanul. Sőt, most már az is egyértelműen látszik, hogy

az egyetemeket fenntartó kuratóriumok költségeinek jelentős része a kuratóriumi és felügyelő bizottsági tagok honoráriumára ment el.

Az MSZP elvárja az alapítványi kuratóriumi posztokról lemondott miniszterektől, hogy tiszteletdíjukat azonnal és maradéktalanul fizessék vissza az alapítványokba, az így befolyt összeget pedig az alapítványok hallgatói ösztöndíjakra fordítsák.

A kuratóriumokba delegált kormánytagok 2020 közepe óta veszik fel a tagság után járó tiszteletdíjakat. Az elmúlt években azonban a kormányzati propaganda ellenére érdemi színvonalemelkedést nem hozott az egyetemek átalakítása, ez is indokolja a tiszteletdíjak visszafizetését.

Az MSZP egyáltalán nem támogatta, hogy a korábban állami fenntartású egyetemek átszervezését alapítványi formába helyezzék, mivel szerintük az csak politikai célokat szolgál – írja közleményében a szocialista párt, mely szerint ez különösképpen igaz a vidéki tudományegyetemekre – Pécs, Szeged, Debrecen -, amelyek esetében az ellenzéki párt álláspontja továbbra is az, hogy a vidéki tudományegyetemek az állam fenntartásában és tulajdonában kell lenniük!

“A vagyonkezelő alapítványok pedig az adófizetők pénzét a diákokra fordítsák, és ne a politikai kinevezettek honorálására!” – teszi hozzá az MSZP.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!