Keményen betartanak Orbánnak: ennek bizony mi isszuk meg a levét

Az eddigi, 12 éves pályafutásának legnagyobb csődjével szembenéző Orbán eszköztelennek tűnik a válság kezelésében. A belengetett és bevezetett intézkedések jó részéről az a benyomásunk, mintha csak rögtönzés lenne, és nem állna mögötte stabil koncepció.

Úgy tűnik, hogy Orbán kormányzásának utolsó egy évét semmi más nem határozta meg, mint a választási győzelem elérése, kerüljön amibe kerül. Az eseményeket figyelva az az érzésünk támad, mintha meglepetésként érte volna a győzelem,

és ott áll a maga okozta válság kellős közepén, mindenféle koncepció nélkül!

Erre egyik példa az “extra-profitra” kivetett adók sora, melyben nem nagyon lehet logikát találni, vajon miért is ez a kör került célkeresztbe. Persze a kormányzat minden lehetséges eszközzel próbálja fenntartani a látszatot, hogy a költségvetésen tátongó óriási lyuk befoltozását nem az emberekkel fogják megfizettetni, ez az illúzió egyre inkább halványul.

Egyre több cég mutatja fel a középső ujját Orbánnak,

és jelenti be, hogy bizony az új adóemeléseket úgy, ahogy van, tovább hárítják az emberekre. A Ryanair volt az első, aki nem csak bejelentette, de meg is tette már, akár mennyire is megy a kormányzati szájkarate. Visszatér a netadó, igaz más formában mint eddig, de a telekommunikációs ágazat sem fogja kigazdálkodni a plusz terheket a 400 forintos euró mellett. Egyes bankok is bejelentették, hogy bizony a lízing díjakban fog jelentkezni a megemelt cégautó adó, és sorolhatnánk a sort. A GKI legfrissebb elemzése szerint sincs sok választásuk a két éves koronavírus járvány miatti recesszió után. Számításaik szerint,

475 milliárd forint taksál az az összeg, amit az emberekre mindenképpen áthárítanak,

azaz mi fizetjük meg. Ez az összeg pedig már az amúgy is rekord nagyságú inflációt önmagában 1,6 százalékponttal dohatja meg.

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!