Szó nélkül leszavazta a Fidesz, hogy segítsenek a járvány bajbajutottjain

Szó nélkül leszavazta a Fidesz-KDNP kedd délután Szél Bernadették javaslatát, ami csak az alapfizetést hagyta volna meg a képviselőknek a veszélyhelyzet alatt, emellett felfüggesztette volna a kilakoltatásokat és az árveréseket – derül ki a független képviselő Facebook-bejegyzéséből.

Mint ismert: az Országgyűlés nemrégiben emelt újra a képviselők fizetésén. Szél, Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs ezért újra benyújtották a javaslatukat, mely arra kötelezte volna a képviselőket, hogy minden parlamenti tisztséghez kötődő plusz juttatást utalják át a Járvány Elleni Védekezési Alapba, onnan pedig az egészségügyi és szociális dolgozóknak.

Hogy a kormánypárti képviselőknek mi lehetett a problémája a dolgozók megsegítésével, az nem derült ki,

a javaslatot ugyanis szó nélkül elutasították.

Szél szerint ez is csak azt jelzi, hogy a kormánynak esze ágában sincs szolidaritást vállalni a frontvonalban dolgozókkal.

Ami talán ennél is dühítőbb, hogy Szél videójából az is kiderült: Vejkey Imre, a KDNP országgyűlési képviselője a javaslat vitája alatt azzal vádolta meg az egészségügyi dolgozókért síkra szálló Széléket, hogy “a háttérhatalomnak dolgoznak”.

“Miközben azokat az embereket képviselem, akiket lakásvesztés fenyeget, és akiknek az ingatlanja végrehajtás alá kerül, közlik, hogy “háttérhatalom”. Embertelenség és propaganda kéz a kézben jár”

– kommentálta az esetet az ellenzéki képviselő.

Videón is megtekinthető Vejkey megjegyzése:

Hadházy egyébként a javaslat vitájában egy kétségbeesett állampolgár Orbánnak címzett levelét is felolvasta. A megrendítő levélről bővebben itt írtunk:

Drámai levelet írtak Orbánnak: “Minket nem a vírus, hanem az éhség fog elvinni”

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!