Orbán elismerte, hogy gyenge!

Orbán Viktor igyekszik erősnek látszani, de már régóta sejthető, hogy ez csak a pávatáncos színjáték. Most azonban kiderült, hogy a miniszterelnök valójában gyenge – és ami a legszebb, hogy ezt ő maga mondta ki!

Horror árak vannak a benzinkutakon! A Fidesz legyengítette a forintot, egyre kevesebbet ér a pénzünk, ezért drágul folyamatosan a tankolás. A benzin és a gázolaj literje ma újabb 6-6 forinttal emelkedett. A Népszava kiszámolta:

a benzin ára 69 nap alatt 50 forintot nőtt!

A drágulás fő oka az, hogy a Fidesz-kormány rengeteget gyengítette a forintot. Emiatt az átváltáskor a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank milliárdokat kaszál, amiből több tízméteres szobrokat építenek, meg a saját alapítványaikat pénzelik – de a magyar embereknek mindez azt jelenti, hogy a tankolásnál kevesebbet ér a pénzük. A brutális benzinár azonban le is leplezi az egész Fidesz-kormányt! Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke egy Facebook-posztban arra emlékeztet, hogy ellenzékben még

Orbán azt mondta: „Gyenge forintot csak gyenge emberek akarhatnak.”

Ez a kijelentés még akkor hangzott el, amikor egy euróért nagyjából 300 forintot kellett fizetni és a benzin literje is hasonló összeg körül volt.

Ma egy euró 367 forint, a benzin pedig 428 forintba kerül! Vagyis a mostani helyzettel

Orbán elismerte, hogy gyenge! Akkori kijelentésével mostani önmagát gyalázta!

Ráadásul a benzint nem csak a Fidesz által legyengített forint drágítja, hanem egy olyan plusz adóemelés is, amit Orbánék tettek bele a benzin árába! Emlékezhetünk: tavaly tavasszal, a járvány első hulláma alatt még nagyon olcsó volt a z üzemanyag, még 300 forint alá is bement az ára. Ám akkor a Fidesz-kormány életbe léptette azt a bő 4 éve hozott szabályt, hogy ha az üzemanyag túl olcsó, vagyis a Brent típusú kőolaj világpiaci ára 50 dollárra, vagy az alá csökken, akkor az üzemanyag jövedéki adóját automatikusan megemelik!

Vagyis Orbánék törvénybe foglalták, hogy nem lehet olcsó a benzin!

A gyengén tartott forint és a fideszes plusz adó együtt gondoskodnak arról, hogy a magyaroknak mélyen a zsebükbe kelljen nyúlni tankoláskor. Jó, ha ezt senki sem felejti el most, amikor már 450 forint közelébe kúszik az üzemanyagok ára. Az olcsó benzint megakadályozó fideszes adóról cikkünk alatt olvashatnak bővebben:

Törvényt hoztak: nem lehet olcsó a benzin! Orbánék brutálisan drágítanak!

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!