Rendkívüli bejelentés: megnevezte a Momentum a miniszterelnök-jelöltjét

A Momentum Mozgalom Facebookoldalán több mint négyezren követték nyomon ma 14 órakor a bejelentést, ki is lesz a miniszterelnökjelöltje.

Először a csapatot mutatták be, Cseh Katalin EP képviselő egy pulpitus előtt bizonygatta, hogy mennyire fontos a magyar politikában az új és friss arcok megjelenése, de a tapasztalat és teljesítmény is fontos, mint például a semmiből felépíteni egy pártot. Ebből már sejteni lehetett, hogy semmilyen nagy durranásra nem számíthatunk a következő percekben, majd ki is mondta, hogy az országnak

Fekete-Győr Andrásra

van szüksége. A csapat bemutatásában Szél Bernadett következett, de innentől kezdve már csak annak a bizonygatása következett, hogy miért is Fekete-Győr a legalkalmasabb személy az ország vezetésére. Szél szerint a Momentum elnöke a legegyüttműködőbb politikus, aminek némileg ellentmond Hadházy jelöltként való bemutatása a ciklusok óta ellenzékiként működő, MSZP-s polgármesterrel és képviselővel rendelkező Zuglóban.

Majd Hadházy Ákos magyarázta, hogy ő miért is nem vállalta el a miniszterelnök jelöltséget, amit mi meg is tudunk érteni, mert a megírt szöveget is csak nyögdicsélve sikerült felolvasnia, majd kijelentette, fakarddal indul az ellenzék a tank ellen, ami nem túl lelkesítő és motiváló mondatnak sikerült.

Donáth Anna következett a sorban, jól megírt és jól előadott szövege közben még mindig reménykedtünk, hogy ez a lendületes, hittel és új arcokkal teli csapatnak csak van annyi esze, hogy a végén kiáll Fekete-Győr András, megköszöni a sok dicséretet, és bejelent egy igazi, komolyan vehető miniszterelnök-jelöltet.

Sajnos ez nem történt meg, pedig reménykedtünk.

Így hivatalos: A Momentum miniszterelnök jelöltje Feket-Győr András, akit felkértek az “egész nemzet vezetésére”.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!