Megkezdődött a forradalom: történelmi egyezséget kötöttek az ellenzéki pártok

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Egy közösen kiadott közleményben az ellenzéki pártok bejelentették, hogy

megkezdték a hivatalos egyeztetéseket pártelnöki szinten a 2022-es országgyűlési választásra való felkészülésre.

A pártok szerint már az első találkozón kinyilvánították azon szándékukat, hogy mind a 106 egyéni választókerületben egy jelöltet állítsanak a hatalom jelöltjével szemben, és győzelem esetén a közösen elfogadott program és elvek alapján együtt kívánnak kormányozni Magyarország érdekében.

A DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd aláírásával fémjelzett közlemény szerint az ország érdekében közös programot is alkotni fognak, és az egyéni képviselőjelöltek kiválasztásánál a tárgyalásos út mellett

az előválasztás intézményét is legitim eszköznek fogják tekinteni.

A pártok vezetői döntést hoztak arról is, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6-os választókerületben az időközi országgyűlési választáson a jobbikos Bíró László személyében közös összellenzéki jelöltet állítanak.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!