Szorul a hurok – Vizsgálat indulhat a kormány intézkedéseivel kapcsolatban!

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője szombaton, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatóján bejelentette:

az ellenzéki párt kezdeményezi, hogy egy parlamenti bizottság vizsgálja a kormány koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatos döntéseit.

Az országgyűlési képviselő életbevágóan fontosnak nevezte egy ilyen testület felállítását, amelynek szerinte vizsgálnia kellene az egészségügyi alapellátás részleges leállását, a kórházi ágyak felszabadítását, a “kórházak gócponttá válását”, a védekezésre szolgáló eszközök késését, valamint a 300 milliárd forintos gépbeszerzést.

Bangóné Borbély Ildikó hangsúlyozta, hogy

amennyiben Kásler Miklós biztos a dolgában, akkor támogatja a bizottság létrehozását és annak ülésein megjelenik.

Hozzátette továbbá azt is, hogy a párt az egészségügy általános állapotát tartja felelősnek a koronavírus-járvány alatt agyhártyagyulladásban elhunyt 33 éves esztergomi édesanya és a 41 évesen életét vesztő betegápoló édesapa ügyeiben.

Bangóné úgy fogalmazott, “áljelentések” helyett olyan valódi vizsgálatokra van szükség, amelyeknek következményei is vannak.
Az online sajtótájékoztatón az MSZP-s politikus egyebek mellett rákérdezett arra: az esztergomi édesanya esetében történt-e a büntetőfeljelentés azt követően, hogy az ügyében készült jelentés szakmai és dokumentációs hibákat állapított meg.

Kérdések az egészségügy vezetőihez.

Bangóné Borbély Ildikó: Kérdések az egészségügy vezetőihezAz MSZP azt kezdeményezi, hogy egy parlamenti bizottság vizsgálja a kormány a koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatos döntéseit – mondta Bangóné Borbély Ildikó, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombaton, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatóján.A szocialista politikus életbevágóan fontosnak nevezte egy ilyen testület felállítását, amelynek szerinte vizsgálnia kellene az egészségügyi alapellátás részleges leállását, a kórházi ágyak felszabadítását, a "kórházak gócponttá válását", a védekezésre szolgáló eszközök késését, valamint a 300 milliárd forintos gépbeszerzést.Bangóné Borbély Ildikó hangsúlyozta, amennyiben Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere biztos a dolgában, akkor támogatja a bizottság létrehozását és annak ülésein megjelenik.Szólt arról is, az egészségügy általános állapotát tartják felelősnek a koronavírus-járvány alatt agyhártyagyulladásban elhunyt 33 éves esztergomi édesanya és a 41 évesen életét vesztő betegápoló édesapa ügyeiben.Az MSZP képviselője úgy fogalmazott, "áljelentések" helyett olyan valódi vizsgálatokra van szükség, amelyeknek következményei is vannak. Bangóné Borbély Ildikó egyebek mellett rákérdezett arra: az esztergomi édesanya esetében történt-e a büntetőfeljelentés azt követően, hogy az ügyében készült jelentés szakmai és dokumentációs hibákat állapított meg.

Posted by MSZP on Saturday, June 27, 2020

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!