Az összeomlás szélére kerültek, de Orbán csak tétlenül nézi

Középen Orbán Viktor miniszterelnök a rendőr tiszthelyettesek ünnepélyes eskütételén Budapesten a Hősök terén 2017. június 17-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán)

A Belügyminisztérium adatai alapján tette közzé a Népszava, hogy az ország négy rendészeti szakközépiskolájában közel negyedére esett vissza a jelentkezők száma öt év alatt.

Korábban igen vonzó volt főleg a vidéki fiatalok körében a rendészeti szakirány, mostanra azonban inkább már olyan pályát választanak maguknak, amiben megbecsülik munkájukat.

Míg 2014-ben 3060 fő jelentkezett a rendőr szakközépiskolákba, addig ez a szám 2018-ra már 1715-re csökkent, idén pedig csak 880-an választották ezt a szakképzést.

A helyzet azonban még súlyosabb, mivel ezek a számok csak a jelentkezőket mutatja. A lap szerint a felvételi vizsgákon sokan meg sem jelennek, illetve a megjelentek közel 30 százaléka már az első körben kiesik az alkalmassági vizsgák miatt.

Az egyik rendészeti szakközépiskola tanára szerint, a jelentős visszaesést az magyarázza, hogy

a rendőri pálya nem elég vonzó a fiatalok körében, mivel betanított munkásként egy gyárban sokkal többet lehet keresni,

ráadásul nem is kell hozzá két évig tanulni. A tanár azt is elárulta, hogy a túlórák kifizetése is másképp működik egy gyárban, hisz ott ha az ember többet dolgozik, akkor az a fizetésén is meglátszik, míg a rendőrségnél a tervek szerint 2020-tól már szabadnapot kapnak a túlórákért cserébe, nem pedig magasabb bért.

Tovább rontja a dolgot, hogy az alacsony fizetések miatt a már végzett állományból is sokan szerelnek le és keresnek külföldön, a kereskedelemben, vagy más területen munkát. Tehát ha a kormány nem tesz valamit annak érdekében, hogy újra a rendőri pálya felé terelje a fiatalokat, néhány éven belül igen rossz helyzetbe kerülhet a rendőrség.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!