Öt tény, amely megrengetheti a Orbán hatalmát. Ebből egyet sem mondtak be az MTVA-ban.

Orbán Viktor a sajtó előtt // kép: Orbán Viktor Facebook

Egyre több információ szivárog ki arról, hogy bizony a Fideszben elkezdtek készülni arra, hogy az önkormányzati választások után más politikai helyzet fog felállni, és elvesztik a teljes egyeduralmukat az országban.

Nézzük sorban a tényeket!

  1. A Fidesz tavaly október óta 500 ezer választót vesztett a táborából a Medián szerint, amely intézet sorban mindig a legpontosabb előrejelzéseket adta a választások kimeneteléről. Minden független  kutató cég szerint folyamatosan csökken a Fidesz támogatottsága, míg az ellenzék erősödik, tehát tendenciáról van szó.
  2. Az ellenzék több nagyvárosban teljes együttműködésre készül az önkormányzati választásokon, ami sok városban előrevetíti a kormánypárt bukását. Az ellenzéki pártok már nem állnak egymástól olyan távol, mint akár fél évvel ezelőtt.
  3. 34 ezer, nemzetközi összehasonlításban is nagyszámú ellenzéki szavazó vett részt az első magyar előválasztáson.
  4. A Fidesz megpróbálja újraszervezni a propaganda gépezetét, mert az elköltött irdatlan sok pénz ellenére nem hozta a kívánt eredményeket, mert igénytelen, álhírgyárakat nem olvasnak az emberek, így még mindig többen vannak, akik ellenzéki médiát olvasnak. És ezt nem mi mondjuk, hanem a kirúgott fideszes vezető.
  5. A nemzetközi botrányok miatt valószínűleg a 2020-as uniós költségvetésből jelentősen kevesebb pénz fog érkezni, ami le fogja lassítani a gazdaság növekedését. Az állam által kevesebb elkölthető forrás pedig azt jelenti, az emberek zsebében is kevesebb pénz fog maradni.

Külön-külön ezek a tények nem jelentenének sokat, ám rendszerben nézve az eseményeket, bizony elég fontos időszakon esett át az elmúlt hónapokban a hazai politika. Az önkormányzati választásokon, hacsak néhány, eddig nem birtokolt erőközpontot is sikerül megszereznie az ellenzéknek, az olyan lökést adhat nekik, amely jelentős hatással lehet 2022-re is.

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!