A Nyugat mellé állt Orbán Viktor a venezuelai vitában, alaposan ki is akasztotta az illiberális haverokat.
Mióta 2010-ben hatalomra került, Orbán teljes külpolitikai doktrínája – az ő szavaival élve – egy sajátos pávatáncra épült. Ez annyit jelentett, hogy egyensúlyozni próbált a különböző ellenérdekelt felek között, és értékek helyett kizárólag érdekek mentén alakítani a magyar diplomáciát (kérdés persze, hogy kinek az érdekei mentén, mert hogy az országén nem, az biztos).
Ez a többkulacsos elvtelenség az utóbbi időben aztán látványosan összeomlani látszott, nem elég ugyanis, hogy Magyarország soha nem látott módon elszigetelődött – a keletiekhez való dörgölőzéssel – nemzetközi szövetségesei (a NATO és az EU) körében (egyes források szerint pl. már aktívan visszatartanak bizalmas információkat a magyarok elől, mert attól tartanak, hogy elköpnék azokat az ellenfeleknek), a mostani lépésével azonban még az említett illiberális haverokat is sikerült magára haragítania.
Miután százezres tömegtüntetések kezdődtek Venezuelában Nicolás Maduro január 10-i második elnöki beiktatását követően (amikben többen életüket vesztették), kiemelkedett azokból egy 35 éves ellenzéki politikus, Juan Guaidó, a teljesen ellehetetlenített, de ellenzéki vezetésű törvényhozás elnöke, hogy a krízisre való tekintettel kikiáltsa magát az ország ideiglenes elnökének. A nyugati szövetség a tömeges jogsértések és választási csalások miatt nem Maduro, hanem Guiadó oldalára állt, a keleti illiberálisok, élükön Oroszországgal, Törökországgal és Kínával pedig Maduróéra.
Orbán nehéz helyzetbe került, választania kellett: vagy a hivatalos szövetségeseket, vagy az elvbarátokat választja a konfliktusban. Bár az utóbbi időben több alkalommal is alaposan kiakasztotta a legközelebbi szövetségeseket (legutóbb Németország pl. már konkrétan az uniós források megvonásával fenyegetőzött), úgy tűnik, Madurót még ő sem merte bevállalni, a magyar diplomácia végül Guaidó mellett tette le a voksát.
Különös helyzet alakult ki: a magyar kormányfő olyanokkal került egy platformra, mint az általa sokat támadott és kritizált Macron és Merkel, és olyanokkal került szembe, mint Putyin és Erdogan. Persze próbálta tompítani az esést, és a hivatalos állásfoglalások szerint a “spanyol kormány álláspontját” képviseli a kérdésben (ami ugyanaz, mint Macronéké), Erdogan szemlátomást nem kapta be a horgot, miután azt nyilatkozta, idézzük:
“Venezuela hozzád tartozik? Hogy mondhatod, hogy “tűnj el!” egy olyan embernek, aki választott vezető? Hogy adhatod át az államfői jogköröket valakinek, aki választáson még meg se mérettette magát? Hol a demokrácia? Úgy volt, hogy demokraták vagytok. Egyfelől azt hangoztatjátok, hogy demokrácia, demokrácia, demokrácia, másrészről pedig erővel és csalással megdöntitek a (venezuelai) kormányt. Ez az Európai Unió! Törökország határozottan ellene van ennek az imperialista felfogásnak.”
Nem konkrétan Orbánnak üzente ugyan az alábbiakat, de lényegében neki is megtehette volna, hiszen a kormányfő mégiscsak az általa sokat hangoztatott nemzeti szuverenitás ellenére beleszólt egy állam belügyeibe, és nem amellett tette ezt, akit a törökök is támogatnak. Kíváncsian várjuk, milyen következményei lesznek a pávatánc egyre látványosabb összeomlásának.
