Szomorú hír: Hosszú Katinka a legszebb fideszes hagyományok útjára lépett?

2017.10.30. 11:11

Eddig soha nem látott részletek derültek ki a vizes világbajnokság lebonyolításáért felelős Bp2017 Kft. szerződéseiből.

A Kft. korábban azt állította, hogy nincs szerződése Hosszú Katinkáékkal a milliárdokból megépített Duna Aréna úszócentrum használatáról – valamiféle megállapodás pedig biztos van, ugyanis a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság közbeszólt; hozzák nyilvánosságra a szerződéseket.

Kellemetlen, kényelmetlen

A budapesti Duna Aréna több mint 40 milliárd forintba került az adófizetőknek, éves fenntartása további egymilliárd forintba fog kerülni, de jelenleg nincs gazdája a létesítménynek, pedig a magyar úszósport tudna vele mit kezdeni.

Közben Hosszú Katinka úszóiskolája gyakorlatilag kisajátította magának az egészet, mégsem lehetett hivatalosan tudni, hogy mennyiért, milyen feltételekkel “kapott” az Iron Lady tőlünk egy ilyen kis uszodácskát.

A fideszes politikusokat megszégyenítő módon, rezzenéstelen arccal hallgató Bp2017 Kft. csak egy, a vizes vb idejére kötött 25 millió forintos szerződésről számolt be Hosszúékkal kapcsolatban, amit a rendezvény népszerűsítésére fizettek ki a Shane Tusup által képviselt Iron Aquaticsnak. Hozzá is tették gyorsan, ezen kívül semmilyen szerződést nem kötöttek Hosszúékkal.

Mivel nem tudni ki az uszoda üzemeltetője, akkor a dolgok jelenlegi állása szerint egy magánvállalkozás épp szerződés nélkül használ egy adómilliárdokból felépített létesítményt. És akárhány aranyérmet is szerez ennek a magánvállalkozásnak akármelyik tulajdonosa is – szerződés hiányában ez közpénz eltüntetése, ami egy elég randa, visszataszító dolog.

Nem hallgatott viszont a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH), amely a 24.hu beadványa nyomán jelentést tett közzé, miután a Bp2017 Kft. többszöri felszólításra sem teljesítette adatigénylésünket a Hosszúval, illetve az Iron Aquatics-szal kötött szerződésekről. A hatóság megállapította, hogy a cég nem tartotta be az infotörvény előírásait, megsértette a bejelentő közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogát.

“A NAIH rámutatott: a közpénzekkel gazdálkodó szervezet köteles a nyilvánosság előtt elszámolni gazdálkodásával, a közpénzekre és a nemzeti vagyonra vonatkozó adatok pedig közérdekű adatok.” – írta a 24.hu.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!