Megoldás helyett csak közönyösség – Több ezer embert hagytak magukra Orbánék!
Megoldás helyett csak közönyösség! Ez jellemzi a kormány hozzáállását ahhoz a problémához, hogy több ezer embernél nem alakult ki a megfelelő ellenanyag-termelés a kínai vakcina beadását követően.
A problémára azonban lenne megoldás, csak azzal be...
Akkorát kamuzott Szijjártó, hogy a fal adta a másikat
A magyar külügyminiszter Louis Sylvestre Radegonde-dal, a Seychelle Köztársaság külügyi és turisztikai miniszterével találkozott pénteken, amit egy közös sajtótájékoztatóval fejeztek be. Szijjártó Péternek sikerült bebizonyítania, hogy a magyar kormánynak gőze sincs a valóságról.
"Mi Magyarországon...
Minden vádpontban bűnös: volt Fidelitas elnököt ítélt el a bíróság
Tikász Ferenc a berettyóújfalui Fidelitas volt elnöke 2019. március 29-én a debreceni Főnix Csarnokban egy koncert után a ruhatárnál viselkedett botrányosan, ráadásul egy hölggyel szemben.
Egy jobbikos aktivistát, V. Beátát szidalmazta hangosan a Fidelitas egykori...
A Fidesz szembeköpte az egészségügyi dolgozókat – Megbecsülés helyett csak megalázást kaptak!
Bár az elmúlt másfél évben erejükön felül teljesítettek az egészségügyi dolgozók, a kormány intézkedéseinek köszönhetően, rengeteg szakdolgozónak csökkent a fizetése!
Az egészségügyi szakdolgozók azonban megbecsülés helyett, újabb megaláztatást kaptak a Fidesztől, mivel a kormány nem...
Megdöbbentő lépés – A Fidesz-kormány még a saját választóit is cserben hagyta!
Orbánék korábban hatalmas hangsúlyt fektettek abba, hogy a magyarok ne csak az Európai Gyógyszerügynökség által bevizsgált oltásokban bízzanak, hanem a keletről beszerzetteket is beadassák maguknak.
Most azonban úgy látszik, akik bíztak a kormányban, magukra maradnak.
Mivel...
Beolvastak Orbánnak a rádióinterjúja után – „Miniszterelnök úr, elég volt!”
Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban kezdte a napot, ahol többek között a gazdaság újraindításáról is beszélt, melyhez szerinte a kormány határozott beavatkozására lesz szükség.
Tóth Bertalan az MSZP társelnöke azonban úgy véli, a...
Orbán hivatali visszaéléssel vádolt haverja továbbra is kémiai kasztrációra vágyik
Boldog István, a hivatali vesztegetés elfogadásával és más bűncselekmények elkövetésével vádolt fideszes politikus a mezőtúri városi tévé vendége volt a napokban, ahol a büntetőügyéről alig, a kémiai kasztrációról viszont annál többet beszélt - szúrta...
Kövért megüti a guta, ha meglátja, mi történt tegnap délután a parlamentnél
Miközben javában dübörög a kormány melegellenes gyűlöletkampánya, és fél Európa szivárványzászlós harcot vív Orbán Viktorral, a 444 egy olvasója az alábbi fotót készítette péntek délután a Margit hídról:
Elképzeljük Kövér László arcát, amint figyelmeztetik a...
Videóval: alpári stílusban reagáltak a fideszesek, amikor a melegtörvényről kérdezték őket
Alpári válaszokat kapott Fábián Tamás, a Telex riportere, amikor csütörtökön a Karmelita kolostor előtt kérdezte a fideszeseket a melegellenes törvényről, és a rá adott nemzetközi és uniós kritikákról.
Arra a kérdésre például, hogy mit szólnak...
Diktátortempó: nem adományozhatunk többé névtelenül a civil szervezeteknek
Egy új kormányrendelet értelmében megszűnik a névtelen adományozás lehetősége a civil szervezetek számára
– szúrta ki a 444.hu.
A szerdán megjelent, és csütörtöktől hatályos kormányrendelet értelmében az egyesületeknek és alapítványoknak ezentúl fel kell tüntetniük, hogy kitől...