Péntektől kiemelt mérkőzéseken is alkalmazzák a videóbírókat
Az ausztrál A-League lesz az első élvonalbeli labdarúgó-bajnokság a világon, ahol bevezetik a videóbírót - jelentette be az ausztrál szövetség.
Hat hónapon át tesztelték a rendszert, alsóbb osztályú mérkőzéseke kipróbálták, és a játékvezetői bizottság elnöke,...
Teniszlegendák érkeznek Budapestre
Két Grand Slam győztes: Marat Szafin és Goran Ivanisevic összecsapása színesíti az április 22-én kezdődő budapesti salakpályás férfi tenisztorna programját.
A magyar szövetség hétfői tájékoztatása szerint a két legendás játékos április 23-án, a selejtezős mérkőzéseket...
Verekedés után fogdában éjszakázott a volt F1-sztár
Jos Verstappen a De Limburger című lap tudomása szerint Roermondban keveredett bajba egy éjszakai klubban, ahonnan egy verekedést követően, arcán sérülésekkel vitte be a rendőrség a fogdába.
Az Algemeen Dagblad a korábbi F1-es versenyző ügyvédjét...
Répcelakon 700 millióból tolnak fel egy sportcsarnokot
Szabó József (MSZP) polgármester elmondta: az építéshez szükséges pénz 70 százaléka, mintegy 484 millió forint TAO támogatásból származik, a helyi szénsavgyárnak köszönhető, a többit az önkormányzat állja saját forrásból.
A polgármester tájékoztatása szerint a beruházás...
90 éves az úszólegenda Székely Éva
Amelyik magyar versenyen elindult, aranyérmes lett, sorra állította fel az országos csúcsokat, itthon gyakorlatilag verhetetlen volt. 1952-ben a 200 méter mellúszás legnagyobb esélyeseként olimpiai bajnok lett Helsinkiben.
Kivételes tehetséget ehhez mért emberi tartás is jellemezte...
Megvédte EB-címét a magyar birkózónő
A szombathelyi U23-as birkózó Európa-bajnokságon címvédőként lépett pástra Németh Zsanett, aki óriási önbizalommal indult a kontinensviadalon.
A magyar birkózó esélyeshez méltón megvédte Európa-bajnoki címét, elmondása szerint harmadik, döntő mérkőzésén birkózott a legjobban.
A női szövetségi kapitány,...
Új hajót fejlesztett a Yamaha – ezúttal rizsföldekhez
A japán kormány azt szeretné, ha 40 százalékkal csökkennének a rizstermesztés költségei, tehát csökkenteni kell a rizs munkáskéz-igényét.
Tavaly a Yamaha bemutatta a Breeze10 elnevezésű, radarral ellátott automata csónakját, amit gátak ellenőrzésére hoztak létre. Áprilisban...
VB-győzelem, magyar arany tereptriatlonban is
Poór Brigitta megnyerte a máltai XTERRA tereptriatlon világkupafutamot.
A terepsport.hu vasárnapi tájékoztatása szerint a soproni versenyző jó úszás után erős tempót diktált hegyikerékpárban. Futásban ugyan nem ő volt a legjobb, de az első két számban...
Vívás: Világbajnok lett Pusztai Liza
A kardozó Pusztai Liza aranyérmes lett a vívók plovdivi kadet vívó-világbajnokságán.
A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a 16 éves versenyző könnyedén menetelt a négyes fináléig, sorrendben hongkongi, német, olasz és dél-koreai ellenfelet győzött le...
Erdei Zsolt lett a MÖSZ új elnöke
Az előzetes várakozásoknak megfelelően Erdei Zsoltot választották meg a Magyar Ökölvívó-szakszövetség (MÖSZ) új elnökének a szombati tisztújításon.
Az Arena Hotelben rendezett közgyűlésen a versenyzőként amatőr és profi világbajnok, olimpiai bronzérmes Erdei volt az egyedüli jelölt....