Szijjártó szerint atomháború lesz, ha elmarad a jobboldali fordulat!

Fotó: MTI / EPA

Szijjártó Péter volt a Megafon rendezvényének vendége, ahol arról beszélt, hogy miért fontos a következő hetekben megfeszített harcot vívniuk a kormányzati propagandát terjesztőknek!

A külügyminiszter szerint, a jelenlegi európai vezetőknek egy része, már az atomháború vizionálásától sem riad vissza, ezért van szükség jobboldali fordulatra az EU-ban. Elmondta azt is, hogy azért lényeges az internetes harcosaikat csatába küldeni, hogy a valódi harctéri harcosaiknak ne kelljen fellépniük.

Az atomháború és harcra buzdítás mellett azt is kijelentette, hogy ők a béke pártján állnak.

A Megafonos propagandistákat még nagyobb fokozatra buzdítani nem igazán kell, ugyanis a kegyelmi botrány óta temérdek pénzt égettek el, március 21. és április 19. között összesen 199 millió forintot, ezzel pedig már megközelítették a választások előtti négy hétben produkált 266 milliós költségüket.

„Azzal a felszabadító érzéssel élünk együtt, hogy őszinték tudunk lenni. Őszinték vagyunk, egyenesek vagyunk, világosan beszélünk” – mondta Szijjártó a Megafonos influenszereknek, majd hozzátette, hogy ma sokan „a liberális gondolati elnyomás béklyójában túszként élnek”.

Szijjártó meghatározta a Megafon következő időszakra kijelölt útját: meg kell védeniük a szuverenitást és a magyar demokráciát, még úgy is, hogy a következő hetekben jelentősen nőni fog a háborús nyomás.

„Ahhoz, hogy Európában egy jobboldali fordulat létrejöjjön, ahhoz a következő hetekben tényleg megfeszített módon kell előremennünk, mert az világosan látszik, hogy a másik oldal számára ez mindent vagy semmit” – mondta a külügyminiszter a 444.hu közlése szerint, aki arra számít, hogy ha a választások után a jobboldaliak diktálják majd a feltételeket, akkor annak nagyon súlyos következménye lesz a jelenleg uralkodó, liberális elitre.

„És hogy a közösségi médiában melyik oldalra dől el, az, kedves barátaim, rajtatok, ezen az ezer emberen múlik. Mert ha ti ezren jól harcoltok, akkor ez a harcunk sikeres lesz. Ha ti ezren nem harcoltok jól, akkor valószínűleg ez a harc, úgy mint a szankciós politika, kudarcba fog fulladni. Hogy ezt elkerüljük, kérem tőletek az elkövetkezendő megfeszített, internetes harcát.”

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!